Hirdetés

Kiss Róbert álhírnek mondta, hogy egyes vállalatok, így például az Auchan Magyarország részére soron kívül biztosítják az oltást. Az oltásokkal kapcsolatos döntések az operatív törzs és az országos oltási munkacsoport hatáskörébe tartoznak, ilyen döntést pedig egyik sem hozott – jelentette ki.

„Ezúton kérjük a médiumokat, hogy hiteles és ellenőrzött információkat tegyenek közzé!” – tette hozzá.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az előző hétvégéhez képest is jelentősen nőtt a szabályszegések száma, holott a koronavírus-járvány harmadik hullámában különösen fontos a maszkviselésre, távolságtartásra vonatkozó előírások betartása. A szigorított védelmi intézkedések értelmében minden közterületen kötelező maszkot viselni – hangsúlyozta.

Korábban írtuk

Kiss Róbert közölte: a hétvégén 1950 ember ellen intézkedtek a maszkviselés szabályainak megsértése miatt a rendőrök, szeptember 21. óta pedig 36 999 ilyen rendőri intézkedés volt.

A közterületen 1837, a tömegközlekedésben 46, az üzletekben, bevásárlóközpontokban pedig 67 ember ellen intézkedtek a maszkviselési szabályok be nem tartása miatt.

A boltokra, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 986 rendőri intézkedés történt. Ebből 303 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 683-ban pedig az üzletek korlátozott nyitvatartásának, illetve az üzletekben való tartózkodás szabályait nem tartották be.

Pécsen és Nagykanizsán szálláshelyeken tapasztaltak szabálytalanságokat, Szigetváron a rendezvényekre vonatkozó intézkedéseket nem tartották be. Valamennyi esetben szabálysértési eljárást indítottak – mondta az alezredes.

A hétvégén vendéglátóhelyeken 12 emberrel és két üzemeltetővel szemben léptek fel a szabályok be nem tartása miatt.

Az elmúlt három napon Szentendrén egy kávézót, Nyíregyházán egy presszót, a Somogy megyei Babócsán egy büfét zárattak be ideiglenesen, mert a tiltás ellenére nyitva voltak és vendégeket fogadtak.

Ismertette: Szegeden szombat hajnalban egy garázdaság helyszínén intézkedtek a rendőrök hat ember ellen, akik elmondták, hogy egy közeli szórakozóhelyen voltak. Ellenük a rendőrség a kijárási tilalom megsértése miatt szabálysértési eljárást indított. A vendéglátóhelyet a rendőrök nyitva találták, és vizsgálják, felelős-e a történtekért az üzemeltető – mondta.

Közölte, a hétvégén a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 1523 esetben intézkedtek a rendőrök. 16-an a kutyasétáltatásra vonatkozó rendelkezéseket nem tartották be, 243-an pedig a közterületi csoportosulás, gyülekezés tilalmát szegték meg. A kijárási korlátozás, majd az azt felváltó kijárási tilalom tavaly novemberi bevezetése óta 53 418 hasonló esetben intézkedtek.

Elmondta, Budapesten péntek éjjel a VII. kerületben kellett egy airbnb-lakásban intézkedniük a rendőröknek, ahova csendháborítás miatt hívták ki őket. A lakásban 18-an voltak, az ott tartott rendezvény szervezőjével szemben külön feljelentést tettek, és a résztvevők ellen is intézkedtek.

Vasárnap délutánra egy magánszemély közösségi internetes oldalon ugyancsak a VII. kerületbe, egy pincehelyiségbe táncestet hirdetett meg, és a helyszínen 25 embert találtak a rendőrök – mondta. Hozzátette, a szervezők ellen közigazgatási hatósági, a résztvevők ellen szabálysértési eljárást indítottak.

A hétvégén is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 149 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 13 974-szer intézkedtek.

Az elmúlt hétvégén 16 744 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 43 961-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 4438-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat – ismertette az alezredes.