Hirdetés

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, a péntektől hatályos intézkedés értelmében az utazókat csak Magyarország területén belül, „mélységben” ellenőrzi a rendőrség.

A magyar-szlovén határátkelőhelyek közül Rédicsnél a nemzetközi tranzit- és személyforgalomban, a Tornyiszenmiklós-M70-es autópálya-átkelőnél tranzit- és személyforgalomban, illetve a tornyiszentmiklósi közúti határállomáson a személyforgalomban továbbra is marad a határellenőrzés.

Az alezredes hozzátette, hogy március 17. óta a magyar-szlovák határon több mint 590 ezer embert és 155 ezer tehergépkocsit léptettek át a nemzetközi tranzitforgalomban. A magyar-osztrák viszonylatban a megnyitott határátkelőhelyeken március 12. óta 1 millió 40 ezer átléptetés történt. Hatvanhétezer tehergépkocsi beléptetését biztosították nemzetközi tranzitcéllal.

Korábban írtuk

Kiss Róbert az operatív törzs nevében megköszönte a rendőrség, valamint a határőrizetben szerepet vállaló honvédség precíz szolgálatellátását.

Az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa elmondta azt is, hogy vasárnap reggel óta hatályos az a kormányrendelet, amely szerint hatósági házi karantén elrendelése nélkül léphetnek be Magyarországra a német, osztrák, cseh és szlovák állampolgárok, valamint az ezekből az országokból érkező magyarok. Hozzátette: a magyar állampolgárral azonos megítélés alá esik az Európai Gazdasági Térség minden olyan állampolgára, aki állandó magyarországi tartózkodásra jogosult, és ezt állandó tartózkodási kártyával igazolja.

Elmondta: 2309-re nőtt a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonos alkalmazásra regisztrálók száma, így most 798 aktív felhasználója van az alkalmazásnak. Vasárnap 555 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 9665 van érvényben.

Szólt arról is, hogy 426-ra emelkedett a járványüggyel összefüggésben elrendelt büntetőeljárások száma: 124-et rémhírterjesztés, 29-et közveszéllyel fenyegetés, 129-et csalás és 22-t járványügyi szabályszegés miatt indítottak, és összesen 80 gyanúsítottat hallgattak ki.

A falunapokra vonatkozó szabályok enyhítésével kapcsolatos kérdésre válaszolva az alezredes elmondta: a járvány elleni védekezés második szakaszában is elemzi, értékeli a járványügyi adatokat az operatív törzs, a cél továbbra is az, hogy meghatározott rendben, fokozatosan szüntessék meg a korlátozásokat.

Ha a járványügyi adatok azt mutatják, hogy további enyhítések bevezetése indokolt, akkor az operatív törzs a szükséges időben meghozza a szükséges intézkedéseket – tette hozzá.