Hirdetés

Kiss Róbert elmondta: közterületen 618, tömegközlekedési eszközökön és a megállókban négy, bevásárlóközpontokban pedig egy emberrel szemben léptek fel a rendőrök kedden a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.

A rendelkezések bevezetése óta maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 56 186-szor intézkedtek a rendőrök – tette hozzá. Az alezredes közölte: a kijárási tilalom szabályainak megszegése miatt 227 esetben intézkedtek kedden, így már 64 833-ra emelkedett az ezekkel kapcsolatos rendőri fellépések száma.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 1040 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 315 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 725-ször pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az ott-tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Kedden sem vendéglátóhelyet, sem más üzletet nem kellett ideiglenesen bezáratnia a rendőrségnek a szabályok be nem tartása miatt – mondta. Az elmúlt napon is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 57 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartók ellen eddig 15 752-szer intézkedtek.

Kiss Róbert ismertette: 42 068-an vannak hatósági házi karanténban, kedden 4379 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. A karanténban lévők közül 2823-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.

Korábban írtuk