Perceken belül kezdetét veszi az európai uniós tagállamok miniszterelnökeinek csúcstalálkozója itt, Brüsszelben. A legfontosabb kérdés továbbra is, hogyan tudunk harcolni az égbe ugrott energiaárakkal szemben – mondta a kormányfő.

Hirdetés

Orbán Viktor hangsúlyozta: a bizottság hónapokat késlekedett az erre vonatkozó javaslatok bemutatásával. Most előrukkolt eggyel, amelynek azonban van néhány eleme, amely szöges ellentétben áll Magyarország nemzeti érdekeivel.

„Nem érdekünk, hogy közös, kötelező energiabeszerzést írjanak elő és az sem érdekünk, hogy közös európai ársapkát alkalmazzanak, mert ebben az esetben a Magyarországra érkező gázszállítások alapjául szolgáló szerződések érvényüket vesztenék és Magyarország energiaellátás nélkül maradna. Ez ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel, de vannak mások is, akik úgy gondolkodnak, mint mi, ezért jó esélyt látok arra, hogy ma este érvényesíteni tudjuk a magyar nemzeti érdekeket” – jelentette ki a miniszterelnök Brüsszelben.

Korábban írtuk