Az országosan reprezentatív kutatások november 15-e és december 8-a közötti időszakban mérték fel azt, hogy Orbán Viktort, illetve Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelöltet az aktív szavazók hány százaléka szeretné kormányfői pozícióban látni. Valamennyi mérés azt mutatja, hogy a megkérdezettek abszolút többsége a Fidesz elnöki tisztségét betöltő Orbán Viktort szeretné a jövőben is miniszterelnöknek. A 2010 óta hivatalban lévő kormányfő népszerűsége töretlen: novemberben 52-56 százalék között volt, míg a december eleji adatok alapján már a választási részvételüket biztosra ígérők 61 százaléka mondta azt, hogy őt szeretnék továbbra is kormányon látni.

Hirdetés

Baloldali kihívójának népszerűsége jóval alacsonyabb volt, ráadásul az utolsó adatfelvételkor Márki-Zay Péter támogatóinak köre jelentősen csökkent: míg novemberben a megkérdezettek 26-28 százaléka „voksolt” arra, hogy Márki-Zay legyen Magyarország miniszterelnöke, addig december első hetében már csak 24 százalékuk. Ennek hátterében az állhat, hogy a baloldal kormányfő-jelöltje az utóbbi időben számos, már-már az abszurditás és a szürrealitás határait súroló kijelentést tett: „ostobaságnak” minősítette a rezsicsökkentést, kétségbe vonta a minimálbér értelmét, pozitív színben igyekezett feltüntetni a migrációt, és több alkalommal keltett a gyermekvédelmi népszavazással szemben is hangulatot úgy, hogy közben a kormánykritikus szavazók több mint fele is egyetért annak célkitűzéseivel.

Korábban írtuk