A nemzetpolitikai államtitkár az Andrássy-mauzóleumban mondott beszédében felidézte gróf Andrássy Gyula életének néhány jelentős állomását, kötődését szülőföldjéhez. Az igazi államférfi mintájának nevezve méltatta az egykori miniszterelnököt, és rámutatott több gondolatának máig ható üzenetére.

Hirdetés

Potápi Árpád János elmondta: Andrássy Gyula nemcsak országos szinten tudott tervezni és végrehajtani, hanem a helyi közösségekről is gondoskodott. Országos, sőt nemzetközi jelentőségű politikus volt, egyik vezényszava pedig a reménység volt.

„Én nem nézhetek remény nélkül a jövendőbe, mert bízom nemzetem józanságában, bízom nemzetem erélyében és elveink igazságában” – idézte Andrássy Gyula szavait az államtitkár. Hangsúlyozta: a gróf reménysége jövőképünk alapja lehet, mert – mint mondta – végső soron mindenki józan, erős és igaz elvekre építő nemzetben bízik.

„Magyarország érdeke, hogy ne csak határain belül, hanem a szomszédságában is ilyen nemzetek és közösségek virágozzanak” – szögezte le Potápi Árpád János. Hozzáfűzte: Magyarország kormánya a gróf reménységére is építve, ezt a meggyőződést képviseli a 21.-ik században.

„A nemzetek Európájában hiszünk, ahol nem a birodalmi érdekek, hanem az állami szuverenitás jelenti az igazodási pontot és a biztos alapot” – jelentette ki Potápi Árpád János. Kifejtette: Magyarország kormánya a nemzetek Európájára tekintve törekszik arra, hogy a Kárpát-medencei magyarságot cselekvő, sőt gondoskodó közösségbe egyesítse. Elmondta: 2010-től a magyar kormány azért dolgozik a Kárpát-medencei magyarság helyi közösségeinek bevonásával, hogy nemzetünk minden tagja otthon érezhesse magát a szülőföldjén, s megerősödhessenek a helyi kötelékek. „Csak erős közösségekre épülve jöhet létre az a józanság, erély és igazságosság, amiben a gróf is reménykedett” – szögezte le Potápi Árpád János.

Az emlékév megnyitójához kötődő ünnepi program a nap hátralévő részében a Tőketerebesi Múzeumban megrendezett Andrássy 200 kiállítás megnyitójával folytatódik.

Korábban írtuk