Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Mészáros Lõrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa beszédet mond a Pro Filii Alapítvány sportmez-adományozási programjának átadóünnepségén a Felcsúti Sport- és Konferenciaközpontban 2023. augusztus 29-én.
Hirdetés

A Mészáros Csoport pénteken az MTI-vel közölte, hogy idén nyáron negyedik alkalommal üdülhettek egyszülős és nagycsaládosok, ezúttal a zalakarosi Hunguest Hotel Freyaban és a gyulai Hunguest Hotel Erkelben.

A július közepétől szeptemberig tartó időszakban ötnapos turnusokban, félpanziós ellátással nyaralhattak a családok – tették hozzá.

A közlemény szerint a Hunguest Hotels gyulai és zalakarosi szállodáiban 1814 embert láttak vendégül, közülük 313 egyszülős, 193 pedig nagycsalád volt.

A NOE és Egyszülős Központ hozzávetőleg fele-fele arányban töltötte meg a szállodákban rendelkezésre álló férőhelyeket – írták.

Az egyszülősök és nagycsaládosok számára biztosított nyaralási lehetőségről szólva Tóth Krisztina, a Pro Filii Alapítvány főtitkára a közlemény szerint felidézte: „ez volt a negyedik alkalom, hogy egyszülős és nagycsaládok nyaralhattak térítésmentesen a Mészáros Csoport támogatásával, így már tízezernél is többen élhettek ezzel a lehetőséggel. Az elmúlt évek kihívásai, a világjárvány, az infláció és az energiaválság különösen sújtotta a több gyermeket, vagy gyermeküket egyedül nevelő szülőket, akik kénytelenek egyre többet költeni a megélhetési költségekre, és az üdülésre, a kikapcsolódásra már nem jutott a családi kasszából. A programnak köszönhetően viszont sokan közülük el tudtak menni nyaralni” – írták a közleményben.

Tóth Krisztina elmondta, a szerencsés családok Magyarország piacvezető vidéki szállodaláncának szálláshelyein pihenhettek: a Hunguest Hotel Freya és a Hunguest Hotel Erkel is patinás fürdővárosokban helyezkedik el, közvetlen kapcsolattal a fürdővel.

A résztvevők számára félpanziós ellátást biztosított a szállodalánc – tették hozzá.

A program sikeres lebonyolítása érdekében az alapítvány idén is a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) és az Egyszülős Központtal működött együtt.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke az idei üdültetés összegzéseként kifejtette: „mindent elmond a Pro Filii Alapítvány támogatásával zajló üdülések fontosságáról, hogy évről évre közel tízszeres a túljelentkezés. Azt is tudjuk, hogy akik már voltak, kivétel nélkül újra részt szeretnének venni a programban. Idén is így volt ez. Érthető a családok lelkesedése és öröme, hiszen ha naponta 5-10 emberre főz valaki, annak bizony nagy könnyebbség a félpanziós ellátás, és akik évek óta nem tudtak együtt nyaralni gyermekeikkel, azok számára felejthetetlen emlékké válik egy ilyen üdülés. Köszönöm az idei mintegy 650 gyermek és szüleik nevében ezt a nagylelkű felajánlást, mert azt nem a hírek, nem a statisztikák, hanem a gyermekek és szüleik lelke őrzi, s ez mindennél fontosabb” – tette hozzá a közlemény szerint a NOE elnöke.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója és vezetője az augusztus végén zárult program kapcsán elmondta: „hogy mit jelent az egyszülős családoknak ez a nyaralás, azt leginkább az általuk küldött visszajelzések tükrözik vissza. Az egyik, Gyulán nyaraló édesanya például azt mondta, a fürdő végtelen élményt nyújtott a gyerekeknek, akik végig pancsolták az összes napot az ország egyik legjobb strandján. Az étkezések igazi gasztronómiai élményt jelentettek, a szálloda dolgozói pedig végtelenül udvariasak. Egy Zalakaroson vendégeskedő édesanya pedig azért volt hálás, amiért a pihenéssel együtt töltött idők mosolyt csaltak kislánya arcára, és feledhetetlen élményekkel tértek haza” – álla közleményben.

Az egyszülős- és nagycsaládosok ingyenes üdültetési programját a nagy sikerre való tekintettel jövőre is folytatni kívánja a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét összefogó Pro Filii Alapítvány – írták.

Korábban írtuk