Fotó: BFKH Sajtó
Hirdetés

Önök, a kormányablakokban dolgozó munkatársak az állam arcai az ügyeiket intéző állampolgárok számára – emelte ki köszöntőjében Sára Botond főispán, aki szerint a sikeres vizsgát tettek és valamennyi kormányablak-ügyintéző jelentik a 2010-es évek óta folyamatosan növekedő színvonalú közszolgáltatások tovább erősítésének egyik garanciáját.

Budapesten valósul meg az országban lezajló ügyek egyötöde: 2022-ben több mint 2,5 millió ügyfél 2,8 millió ügyét intézték el a 26 budapesti kormányablakban és a Központi Okmányirodában – emlékeztetett Sára Botond.

A Fővárosi Kormányhivatalra nehezedő ügyteher pedig egyrészt kihívást jelent, másrészt a munkatársak magas szintű szaktudását mutatja – tette hozzá.

Fotó: BFKH Sajtó

Ha állam van, minden van, a közigazgatás pedig az állam szervezésének és működésének az alapja – hangsúlyozta beszédében Domokos Péter, a Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárságügyfélbarát fejlesztések koordinációjáért felelős munkatársa.

A szolgáltató állam, a versenyképes gazdaság és a fejlődés záloga a hatékony közigazgatás, amely működtetéséért oroszlánrészt vállalnak a kormányablakokban dolgozó ügyintézők. Az ő munkájuk segítéséért,és a még hatékonyabb közigazgatásért pedig jelenleg is komoly fejlesztési munka zajlik, többek között az ügyintézés elektronizálása és automatizálása terén is – mondta Domokos Péter.

A közigazgatásba és az államba vetett bizalmat az is mutatja, hogy 2020 óta folyamatosan emelkedik a kormányablakhoz forduló ügyfelek száma: 2022-ben országosan több mint 14,3 millió ügyféltalálkozás történt, 3 millióval több mint 2021-ben és 4 millióval több, mint 2020-ban – mutatott rá.

A kormány jelen képzési moduljában országosan összesen 514 kormányhivatali dolgozó továbbképzését biztosította. A KÖFOP-2.1.3−VEKOP-15-2016-00002 „A területi államigazgatási szervek humánerőforrásának fejlesztése” nevű projekt célja hosszú távú belső képzésekkel tovább erősíteni a szolgáltató szemléletű feladatellátáshoz szükséges intézményi és személyi feltételeket, ezzel növelni az ügyintézés minőségét és az ügyfelek elégedettségét.

Korábban írtuk