Hirdetés

Jámbor András (Párbeszéd) felszólalásában több politikust említett, akik neve valamilyen módon szerepel a Völner-Schadl ügy, a „végrehajtói maffia ügyének” leíratában, és nem látni, hogy bármilyen nyomozás folyna velük szemben. Jelezte: az igazságügyi bizottságban már negyedszer szavazták le az ügyre vonatkozó javaslatait.

A végrehajtói kart az állam hozta létre, a felügyeleti szervet is az állam látja el, ezért ha történtek hibák és mulasztások, abban a magyar államnak is van felelőssége benne – mondta. Úgy fogalmazott: a végrehajtói törvényt ki kellene dobni „úgy, ahogy van”, és újat hozni helyette.

Sérelmezte, hogy valakinek úgy írják ki árverezésre a házát, hogy a végrehajtással szembeni kérelme nem futott le, és azt is, hogy lehet egy tárgyat adott esetben az értéke egy százalékán elárverezni, továbbá azt is, hogy milyen díjakat számolnak fel a végrehajtók, és miért nincsen jogorvoslat ezzel szemben.

Szólt arról is, hogy „egyik tagjukat” a közelmúltban szerinte két ruhadarab azonossága és egy jogszerűen bejelentett esemény közösségi médiában való kedvelése miatt tartóztatták le. Védekezésképp azt állította, a szóban forgó nő nem beszél idegen nyelveket.

Korábban írtuk

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára arról szólva, hogy a budapesti utcai támadássorozat egyik gyanúsítottja Jámbor András kampánysegítője, hiányolta a képviselő gyűlöletbűncselekményektől való elhatárolódását

Hangsúlyozta: a folyamatban levő büntetőeljárás bizonyítékainak értékelése a nyomozóhatóság, az ügyészség és a bíróság feladata. Azt kérte az ellenzéki politikust, hogy tartsa tiszteletben az igazságszolgáltatás függetlenségét, és ne kívánja befolyásolni a folyamatban levő bírósági eljárást.

Emlékeztetett: a miniszterelnök múlt héten jelezte, hogy ha van javaslat a végrehajtás átalakításával kapcsolatban, nyújtsák be. Ha a képviselő javaslatát nem tartotta alkalmasnak az igazságügyi bizottság, nyújtson be jobb javaslatot – tette hozzá.