Tóth Endre (Momentum) közölte, a Fidesz 12 éve saját szándékait és vétkeit vetíti ki ellenfeleikre, 12 éve nincs választási programja, semmilyen jövőképe, csak az ellenzéket démonizálja. Hozzátette: 2010-ben a korrupció ellen kampányoltak, majd Európa legkorruptabb kormányát hozták létre. Soros Györgyből csináltak ősellenséget, miközben egyetlen pártot, a Fideszt pénzelte az amerikai-magyar üzletember – közölte. Az illegális migrációról azt mondta, a Fidesz hozott az országba kétes hátterű alvilági figurákat a letelepedési kötvénnyel.

Hirdetés

Elmondta, a kormánypártok tavasszal azzal vádolták az ellenzéket, hogy adót emelne és eltörölné a rezsicsökkentést, majd a kormány 300 ezer katásnak emelte  meg az adóját, aztán bejelentette a rezsicsökkentés részleges eltörlését. Szerinte a saját szavazói csalódtak legnagyobbat a Fideszben.

Szólt arról is, hogy a pedagógusoknak még érdemi béremelési ígéretre sem futja. Azon véleményének is hangot adott, hogy a kormány azért tárgyal az Európai Bizottsággal, hogy ne kelljen érdemi pedagógusbéremelésre költeni az uniós forrásokat. Ez az oktatási szektor és a magyar diákok elárulása – hangoztatta.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt vetette fel, hogy a Momentum korábban azt mondta, soha nem fog össze Gyurcsány Ferenccel, most a DK-s politikussal összefogva ül a parlamentben. Elmondta, az ellenzéki pártok éléről szinte mindenki ment, csak Gyurcsány Ferenc maradt.

Korábban írtuk

Azt kérte az ellenzéki párttól, ne fúrják a Magyarországnak járó uniós forrásokat, ne a brüsszeli leckét mondják fel. Az uniós forrás lenne a fedezete a pedagógusbéremelésnek több százmilliárdos nagyságrendben – tette hozzá.

Számos felmérés eredményét ismertetve méltatta a magyar diákok teljesítményét, amelyet szerinte az ellenzék soha nem akar elismerni.