„Ez az egyetem az, amire mindig is vágytam” – jelentette ki a szingapúri Lee Kuan Yew School of Public Policy (LKYSPP) egyéves Master of Public Administration (MAP) képzéséről Dorkó Dalma, aki már nyolc évet dolgozott a hazai közigazgatásban. Az LKYSPP a National University of Singapore-hoz (NUS) tartozik, amely több független rangsor szerint is a világ 20 legjobb egyeteme között van. Azért pályázott PADME-hez, hogy a világ legjobb közpolitikai iskolájában képezhesse tovább magát. Az MPA-program ugyanis közszolgálatban dolgozó szakembereket készít fel a vezetői feladatok ellátására. Nem mellesleg maga Szingapúr is a versenyképességi rangsorok élén áll, a világ leghatékonyabb államát működteti, ezért közigazgatás tekintetében a legjobb példákat lehet itt megismerni.

Hirdetés

“Nagyon gyakorlatorientált és korszerű az egyetemi képzés. Rendkívül hasznos volt számomra, hogy a tananyag elsajátítása során rengeteg olyan esettanulmányt is megismerhettem,  amely a régió vezető országainak (Szingapúr, Kína, India) politikai és gazdasági fejlődését mutatta be.” Azt külön kiemelte, hogy a vizsgákon is mindig aktuális kérdésekre kell választ adnik.

„Hogy miben tart előrébb Szingapúr? Az innovációban. A közszféra is roppant innovatív, mindig keresik az új, hatékony megoldásokat. Ezt nagyon érdemes lenne átvenni tőlük. Megjegyzem, már az első odalátogatásomkor elvarázsolt az a szervezettség, ami a mindennapokat is jellemzi Szingapúrban, legyen szó közlekedésről, közbiztonságról vagy akár a köztisztaság fenntartásáról.”

Bagdy Ábel az Egyesült Államok egyik legrégebbi és legjobb egyetemének, a Columbia Universitynek az egyéves mesterképzésen vett résztAz Economic and Political Development képzésen tanult. Ide jellemzően már néhány évnyi munkatapasztalattal rendelkező fiatalok jelentkeznek, akik fogékonyak a globális problémákra, és ezekre a lokális társadalmi kihívások keretében keresnek megoldásokat. 

Korábban írtuk

“Rendkívül rugalmas a képzés, rengeteg irányba lehet specializálódni! Több témára is igyekeztem minél nagyobb figyelmet fordítani. Számomra az volt a legizgalmasabb terület, hogy a változásban lévő világrendben mi lehet Európa, és elsősorban Magyarország szerepe. Külön érdekes volt India jelentőségének a felértékelődése, és hogy ez milyen gazdasági és diplomáciai lehetőségeket rejt térségünk számára. Természetesen Kína is minden szempontból a figyelem fókuszában állt. Kínai diáktársaim rengeteget segítettek abban, hogy jobban értsem a »kínai megközelítést«. Természetesen az Egyesült Államokban töltött hétköznapok révén rengeteg helyi üggyel is foglalkoztunk. Kiemelt témánk volt a gazdaságfejlesztés is. Izgalmas volt alaposan utánajárnunk azoknak a gazdasági, politikai és intézményi feltételeknek, amelyek növelik egy-egy ország tartós felzárkózási pályára állásának esélyeit.”

Bagdy Ábel hatalmas értéknek nevezte az évfolyamtársait is, akik a világ nagyvállalataitól, kormányaitól, jegybankjaitól ,nemzetközi szervezeteitől érkeztek. „Felbecsülhetetlen kapcsolati hálót jelentenek.”

Csabuda Árpád januárban végzett a London School of Economics and Political Science mesterszakos kurzusán. Hatalmas élmény volt számára Európa egyik legjobb egyetemén tanulni. „Nem is elsősorban maga a tananyag vagy az oktatási módszerek teszik a képzést világszínvonalúvá, hanem inkább az, hogy kiktől és kikkel tanulhattunk. Nemzetközileg elismert szaktekintélyek tanítanak itt szerte Európából, akik hatalmas akadémiai tudásuk mellett rendkívül gazdag gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkeznek, például a politikaalkotásban, tanácsadásban és a közgazdaságtanban. Óriási jelentőségű az a kapcsolati tőke, amit meg lehet az egyetemen szerezni.”

Csabuda Árpád beszélt arról is, hogy milyen erős versenyszellem alakult ki a különféle országokból érkező diákok között, amely által mindenki fejlődik.

A volt PADME-ösztöndíjasok egyetértettek abban, hogy óriási anyagi áldozattal jár a világ vezető egyetemein tanulni, de ez olyan megtérülő befektetést jelent, amit érdemes vállalni. Csupán önerőből nem tudták volna megoldani a képzés finanszírozását, óriási segítség volt a PADME ösztöndíja. „Az anyagi támogatáson túl nagy szakmai presztízst is ad az alapítvány támogatása. Ezután könnyebb máshová is pályázni, mert előnyt jelent, ha valaki ezt egyszer már elnyerte” – tették hozzá a fiatalok.

Bánkuty Tamás, a PADME igazgatója elmondta: az alapítvány fennállásának hét éve alatt 11,6 milliárd forinttal 1627 oktatási, tudományos pályázatot finanszíroztak, határon innen és túl. Ezen belül több ösztöndíjprogramunk is van. A hallgatói mobilitást szolgáló programjukat, amely a világ legjobb képzéseire juttatja el a hallgatókat, eddig már több, mint kétszázan vehették igénybe. Ez 150 millió forint támogatást jelent.