Azt írták, hogy az Ausztria szövetségi kancellári posztját 2017 decemberétől 2019 májusáig, majd 2020 januárjától 2021 októberéig betöltő politikus, aki megválasztásakor a világ legfiatalabb kormányfője és 31 évesen Ausztria történetének legfiatalabb kancellárja volt, valamint a konzervatív értékek mellett az elmúlt években többször is kiálló, már saját napi rádióműsort is vezető amerikai színész, író, műsorvezető egyaránt közéleti témákról tart majd előadást az eseményen.

Hirdetés

Ugyancsak a fesztivál előadója lesz Vincent Harinam, az adattudomány forradalmasítója, a Cambridge-i Egyetem statisztikai tanácsadója és Constantine Karalekas professzor, a Central Lancashire-i Egyetem Ausztronéziai Tanulmányok Központjának dékánja is. Harinam a kutatásai során a mesterséges intelligenciának a bűnözés elleni harcban játszott szerepével, a különböző bűnüldözési statisztikák és trendek hatékony elemzésével foglalkozik, míg Karalekas professzor sok könyv szerzője és társszerzője.

Az esemény programismertetőjéből kiderül, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is lesznek magyar közéleti szereplői az MCC Fesztnek, és számos szakterület képviselteti magát olyan tematikus beszélgetéseken, mint például a fintechágazat helyzete.

A digitalizáció ereje a pénzügyi szektorban című panelbeszélgetésen a digitális bankolás, a mesterséges intelligencia által hajtott innovációk, valamint a kriptovaluták kérdéskörét járják körül a résztvevők: Fáykiss Péter, a Magyar Nemzeti Bank digitalizációs igazgatóságának vezetője, Danóczy Bálint, a Mastercard nyílt banki ügyekért felelős vezető szakértője, Pereczes János, a Magyar Bankholding ügyvezető igazgatója, valamint Demkó-Szekeres Zsolt, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Az irodatervezés forradalma lesz a témája annak a beszélgetésnek, amelynek résztvevői: Finta József Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a Mol Campus társtervezője, Gunther Zsolt Ybl-díjas magyar építész, a Vision Towers tervezője és Vadász Bence Ybl-díjas építész, a Szabad György Irodaház tervezője.

A magyar előadók között lesz mások mellett Detre Örs Hunor, a James Webb űrteleszkóp vezető fejlesztője, Pölcz Ádám, korunk egyik legnépszerűbb nyelvésze, Szekrényi Péter ‘Pedro’, a digitális transzformáció szakértője, Katona Ágnes, aki 25 évig az Agatha Christie-könyvsorozatnak volt a szerkesztője, valamint Szabi, a pék – írták.

Az MCC Feszt látogatói olyan neves előadókkal és zenekarokkal is találkozhatnak, mint Ákos, a Bagossy Brothers Company, az Irie Maffia, a Budapest Bár, valamint a Balkan Fanatik, a Random Trip és Regán Lili. Emellett a fiatalok körében olyan különösen népszerű előadók és zenekarok is képviseltetik magukat az eseményen, mint Valmar, T. Danny, Dzsúdló, továbbá a Blahalouisiana Szimfonik – ismertették.

Az MCC Feszt történetében először idén folksátor is várja az érdeklődőket, ahol a jó hangulatról többek között Pál István Szalonna és bandája gondoskodik. A koncertek minden nap délután öt órakor kezdődnek – közölték.

A tájékoztatás szerint idén a korábbiakhoz képest is népesebb lesz az úgynevezett Edu sétány, ahol az MCC képzései és programjai mellett a tehetséggondozási intézmény partnerszervezetei is bemutatkoznak.

Az előző évekhez hasonlóan az idei, július 27-29. közötti MCC Feszt is alapvetően ingyenes lesz, azonban aki az összes koncertre és bulira kíváncsi, valamint szeretne pluszkedvezményeket és -szolgáltatásokat, az MCC Feszt Pass megvásárlásával teheti teljessé az élményt. Az MCC Sziget is ezzel a jeggyel vehető igénybe.

További információ az esemény hivatalos honlapján, az mccfeszt.hu linken olvasható.

Korábban írtuk