Fotó: MTI/Kovács Attila
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke (b) beszél a párt parlamenti frakciója adományának átadásán, mellette Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője az Ökumenikus Segélyszervezet budapesti segélyközpontjában 2023. szeptember 1-jén

A Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakciója idén is csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet „Iskolakezdés együtt!” elnevezésű adománygyűjtéshez, és ünnepélyes keretek között adták át a képviselőcsoport ajándékait.

Hirdetés

Semjén Zsolt rámutatott: számos olyan segélyforma van, amely egy adott időszakban vagy pillanatban segítséget jelent. Egy gyermek esetében a tanulás lehetősége az egész későbbi életét meghatározza – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes.

Aláhúzta: a szegénységből, a hátrányos helyzetből való kitörés is a tanuláson keresztül lehetséges. A tanulás, az, hogy mit tud elérni az iskolában a későbbiekben meghatározza, hogy milyen munkát tud végezni és végső soron majd az egész életét – mondta.

A KDNP elnöke szerint abban, hogy a gyermekek kedvet kapjanak a tanuláshoz és előre tudjanak haladni, a tanszerek alapvető jelentőséget játszanak. Ha egy gyermek tehetsége, amit a Jóistentől kapott nem tud kibontakozni, mert esetleg árva, a szülei nem törődnek vele, hátrányos helyzetű, akkor nem tudja gazdagítani a közösséget sem – mutatott rá.

A tehetséges gyermekek taníttatása az egész nemzet érdeke, akkor tud egy nemzet gazdagodni minden szempontból, ha gyermekek tehetsége minél inkább ki tud bontakozni. Ezért nemcsak az egyes gyermeknek jó a tanszertámogatás, hanem az egész nemzetnek – fűzte hozzá.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője kiemelte: régi hagyomány, hogy együttműködnek az Ökumenikus Segélyszervezettel iskolakezdési akcióban. Felidézte, hogy a Covid idején is több alkalommal igyekeztek támogatást adni a segélyszervezet munkájához.

Az Ökumenikus Segélyszervezetnek nagyon fontos társadalmi küldetése van, évtizedek óta olyan munkát végeznek példaértékű és nélkülözhetetlen – mondta a KDNP frakcióvezetője. „Jó segíteni, jó érzés adni” – fogalmazott. Hozzátette: igyekeznek a jövőben is mindent megtenni a magyar családok boldogulása érdekében.

Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója kiemelte: számukra az esélyteremtés olyan fogalom, amely a mindennapokat meghatározza. Ez az összefogás is ebbe az irányba mutat, emögött az a felismerés áll, ami a hitvallásuk – fogalmazott.

Rámutatott: az akciójuk első szakasza sikeresen zárult le, elérték a kétezer tanszercsomagot. Minden esetben célzott adományokról van szó, pontosan tudják milyen tanszerekre van szükség és hány éves gyermeknek kell segítséget nyújtani – jelezte.

Korábban írtuk