Fotó: MTI/Komka Péter
Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője beszédet mond a Bátrak Ligája országos versenysorozat füzesabonyi versenyén a városi sportcsarnokban 2023. november 22-én
Hirdetés

A helyi Bátrak Ligája verseny díjátadóján Simicskó István kiemelte: az erőpróbák megszervezésével a Honvédelmi Sportszövetség célja olyan sajátos védelmi ismeretekkel és képességekkel felvértezni a fiatalokat, melyeknek későbbi életükben, de akár a honvédelmi pályát választva is hasznát vehetik.

Elmondta: a Heves vármegyei Füzesabony immár a Bátrak Ligája 41. fordulójának adott otthont, ezúttal 10 helyi és környékbeli iskola csaknem száz diákja vett részt a rendezvényen. Ők játékos formában fejleszthették bátorságukat olyan versenyszámokban, mint lövészet lézeres pisztollyal, íjászat, ergométer, valamint szimulátoros ügyességi feladatok, továbbá olyan erőnléti kihívásoknak kellett eleget tenniük gyakorlófegyverekkel, illetve kézigránátokkal, mint a futás, kúszás, mászás, vívás, célba dobás – közölte.

Emlékeztetett: a versenysorozat valamennyi fordulójának megszervezésében kadétok is közreműködnek, akikkel így személyesen találkozhatnak a végzős általános iskolások. Mindez segíti a fiatalok pályaorientációját és a katonai pálya népszerűsítését – tette hozzá. Jelezte: bízik benne, hogy látva a honvédség fejlődését és a haza védelmének fontosságát, a szerdai verseny résztvevői közül is sokan választják majd ezt a hivatást.

Simicskó István szólt arról is, hogy a Honvédelmi Sportszövetség tevékenysége 30 éves hiányt pótol, hiszen hasonló versenyeket korábban a Magyar Honvédelmi Szövetség (MHSZ) időszakában szerveztek Magyarországon. A szervezet a Bátrak Ligája mellett honvédelmi, ejtőernyős, repülős, búvár-, túlélő- és egyéb speciális, tematikus táborokat is szervez a honvédséggel együttműködésben. Ezek a programok a hazai kadétképzés fontos merítési lehetőségei is egyben – fogalmazott, óriási eredménynek nevezve, hogy a 2017-ben elindított program eredményeként a kadétok száma mára eléri a 7200-at.

A díjátadón Pajtók Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a Bátrak Ligája jellem- és embert formáló, hazaszeretetre nevelő rendezvény, ezek fontos erények a fiatalok személyes életében és kulcsfontosságúak a magyarság jövője szempontjából egyaránt. A hazaszeretet és bátorság a történelmi időkben megmaradásunk feltétele volt, és ezekre a tulajdonságokra, képességekre ma is szükségünk van: nem csupán kritikus pillanatokban, de a hétköznapok kihívásai során is – húzta alá.

Korábban írtuk