Fotó: MTI/Derencsényi István
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke (b) átadja a serleget az első helyezett MH Bocskai István 11. páncélozott hajdúdandár csapatának a Szemere Miklós lövész csapatverseny döntőjének eredményhirdetésén az újfehértói honvédelmi sportközpontban 2024. január 25-én

Simicskó István a helyi honvédelmi sportközpontban megrendezett Szemere Miklós lövész csapatverseny döntőjének eredményhirdetésén arról beszélt, 2010-ben mindössze 17 tartalékos katona szolgált a Magyar Honvédségben és az országban egyetlen katonai középiskola sem működött, jelenleg viszont csaknem tízezer kadét tanul a középiskolás korosztályban, két évfolyamuk pedig már elvégezte a tanulmányait.

Hirdetés

Ez egy óriási eredmény – erősítette meg a sportszövetség elnöke, hozzátéve, a toborzásban jelentős segítséget jelent a honvédség számára a kadétképzés.

Simicskó István elmondta, a sportszövetség továbbra is szeretné segíteni a Magyar Honvédséget ebben a feladatellátásban. A köztestületként működő szervezet 497 tagszervezettel rendelkezik és mintegy kétszázezer embert tud megszólítani.

Rámutatott, Magyarországon az elmúlt harminc évben nem működött honvédelmi jellegű speciális tábor sem, a honvédség szakembereinek a segítségével azonban mostanra megvannak a feltételek a táborok megszervezéséhez.

Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében emlékeztetett, Újfehértó határában adták át az ország első honvédelmi sportközpontját, az átadás óta elkészült a városközpontot és az intézményt összekötő kerékpárút, illetve felújították az ide vezető külterületi útszakaszt is.

A lövészverseny döntőjén tizenkét csapat versenyzett, a kadétok mellett a honvédség, a rendőrség és a katasztrófavédelem szakemberei is számot adhattak lövésztudásukról. A beszédeket követően díjakat és elismeréseket adtak át a legeredményesebben szerepelt versenyzőknek.

Korábban írtuk