Hirdetés

Simicskó István (KDNP) arra emlékeztetett, hogy 1956-ban a szovjet érdekzónán belül a magyarok elsőként mondták ki, hogy elég volt az elnyomó rendszerből, ám a forradalmat véresen leverték. Majd Hérodotoszt idézve azt fogalmazta meg, hogy a történelem egy körforgás, a múlt visszatérhet, ezért kell emlékeztetni a 65 évvel, valamint a 15 évvel ezelőtti eseményekre, a rendőri brutalitásra.

Óriási értéknek nevezte a szabadságunkat és a nemzeti függetlenségünket, amelyet szerinte elveszteni könnyű, visszaszerezni azonban nehéz. Ne hagyjuk most sem, hogy a szabadságunkat és függetlenségünket elvegyék, hogy Brüsszelből bürokraták irányítsák az országot! – szólított fel, és egy nemzeti keresztény értékrendre épülő erős Magyarország fontosságát hangsúlyozta.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arra emlékeztetett, hogy 1956-ban az akkori kommunisták egy része megpróbált abban a két hétben jobb lenni, a nemzet mellé állni, majd az ország vezetői mégis behívták az oroszokat.

Úgy folytatta: harmincegy éve is azt hittük, hogy elindul a rendszerváltozás, és a pártvezetők megértik a demokratikus változásokat, de mégsem így történt, a forradalom 50. évfordulóján „gyurcsányi terrort” élt meg az ország.

Korábban írtuk

Azt mondta: a gazdaság és a demokrácia szempontjából ugyanúgy katasztrofális volt ami a Rákosi-korszakban és ami tizenöt éve történt. Utalva a szombati eseményekre, úgy folytatta: bocsánatot most sem kértek azért a terrorért. Csak folytatták a hazudozást – jelentette ki, kifogásolva, hogy az ellenzéki rendezvényen senki nem vitt magával nemzeti zászlót a nemzeti ünnepre.