Fotó: Karácsony Gergely Facebook-oldala (képernyőfotó)
Hirdetés

A hazai dollárbaloldal egyik régi toposza, amit hosszú évek óta hangoztatnak, hogy Magyarországon 2010 óta csak az Orbán-kormányhoz közel álló, a Fidesz holdudvarát képező cégeknek, vállalkozóknak, művészeknek és tudományos kutatóknak jut az állami, illetve európai uniós forrásokból, az úgynevezett független vagy vállaltan ellenzéki intézményeket „kivéreztetik”, ellehetetlenítik a tevékenységüket. Ennek a balliberális valóságmagyarázatnak az egyik leghangosabb szószólója a Párbeszéd parlamenti frakcióvezetője, Szabó Tímea. Legutóbb éppen az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában fogalmazott úgy: „Önök félművelt, felkapaszkodott, szervilis sutyerákoknak adnak milliárdokat olyan filmekre, amiket senki nem néz meg.” „Filmgyártásra” (…) „A sajátjaikat hizlalják, miközben az emberektől elvesznek.”

Néhány évvel ezelőtt még a Párbeszéd társelnökeként tiltakozott a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézet-hálózatának átszervezéséről szóló törvénymódosítás ellen, ami szerinte az Akadémia „kinyírásáról” szólt. Az MTA épülete előtt tartott 2019. július 3-i sajtótájékoztatón Szabó Tímea úgy fogalmazott: „Orbán Viktor nem tűri tovább azt, hogy itt szabad gondolkodású kutatók és tudósok gyakorlatilag az ő befolyásolása nélkül dolgozzanak. Másrészről pedig követeli azokat az uniós pénzeket is, amiket a jövőben az Európai Unió a tudománynak szán.”

Ezek fényében különösen figyelemreméltó tényekre bukkant a Magyar Nemzet Szabó Tímea férjének elmúlt évekbeli tevékenységét vizsgálva.

Sebők Miklós ugyanis jelenleg az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet és a TK Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium kutatóprofesszora.

Korábban írtuk

A közgazdász, politológus végzettségű Sebők egyébként rendszeresen nyilatkozik a baloldali médiumoknak, a 444.hu-nak például többek között az inflációról, a Biden-kormány adópolitikájáról, de a Partizánba is meghívták, ahol a Biden-program közpolitikai programját elemezte. Politológusként 2009–2010 között elnyerte az amerikai költségvetésből finanszírozott Fulbright-ösztöndíjat is, amelynek során a University of Virginián tanult. Több kiadványban is együttműködött ismert baloldali elemzőkkel, például 2019-ben megjelent a Böcskei Balázzsal – a baloldali irányultságú Idea Intézet kutatási igazgatójával – közösen írt, Itt van Amerika című könyve, amely az amerikai politika magyar közéletre gyakorolt hatását foglalja össze. Szintén Böcskeivel közösen írták meg az 50 könyv, amit minden baloldalinak ismernie kell című művet, amit 2015-ben adtak ki, és a Progress Alapítvány (Ágh Attila, Antal Attila) támogatta.

Ami azonban ennél is érdekesebb: egy év sem telt el azután, hogy Szabó Tímea az MTA „kinyírásáról”, a tudományos élet, a kutatás szabadságának felszámolásáról beszélt, 2020 márciusában a férje kutatócsoportja több tíz millió forintos támogatást nyert el. A Sebők Miklós által vezetett poltextLAB is tagja volt annak a nemzetközi konzorciumnak, amely mintegy hárommillió eurós támogatást (kb. 1,1 milliárd forint) nyert el a H2020 uniós kutatástámogatási programban. A projekt keretében Sebők Miklós a Parliamentary Speeches and Legislation című részprojektet irányította, amelyre 135 ezer euró, közel 50 millió forint támogatást kaptak.

Újabb uniós pénzre tett szert 2020 decembere és 2021 márciusa között, akkor ötezer eurót, közel kétmillió forintot kapott a CLARIN (Common Language Resources and Technology Infrastructure) ParlaMint elnevezésű projektjére. A CLARIN az Európai Bizottság alá tartozó European Research Infrastructure Consortium (ERIC) keretében működik.

Ezt megelőzően is bőven jutott állami forrás különböző ösztöndíjak és kutatási projektek formájában Szabó Tímea férjének. Sebők a 2019. szeptember 1. és 2020. augusztus 31. között időszakra elnyerte az MTA Bolyai János kutatási ösztöndíjat is, amely havi bruttó 250 000 forint, éves szinten ez hárommillió forintot jelent.

A legnagyobb összeget idén, illetve a következő öt évben zsebelhetik be Sebőkék, miután az MTA Lendület programjának 2023. évi kiírására 108 érvényes pályázat érkezett, és végül a szakértői értékelések, a Lendület Zsűri és a Lendület Bizottság alapján május 31-én döntöttek a támogatandó kutatócsoportok rangsoráról és a támogatási összegekről. Ennek nyomán új Lendület-kutatócsoport jött létre Sebők Miklós vezetésével, a több mint 209 millió forint értékű támogatást kapott ötéves projekt címe: „A visegrádi országok változó globális viszonyrendszere háborús időkben – Egy mesterséges intelligencia által támogatott összehasonlító elemzés.” A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy a támogatás ideje alatt pályáznak az Európai Kutatási Tanács valamelyik kiválósági felhívására. Azonban a projekt elsősorban magyar központi költségvetésből működik és a pályázat leírása szerint évi 800 millió forint költségvetési támogatást (adófizetői forintok) fordítanak Lendület-kutatócsoportokra. „A Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény (Kvtv.) a XXXIII. Magyar Tudományos Akadémia fejezet, 6. Fejezeti kezelésű előirányzat 6.6. Lendület Program alcímen rendelkezésre álló keretből az új Lendület-kutatócsoportok támogatására 800 millió Ft fordítható”.

Sebők Miklós önéletrajza szerint a fentieken túl még tucatnyi ösztöndíjban részesült, részben az MTA-tól, de különböző amerikai rendezvényekért is kapott pénzt, illetve a baloldali kötődésű Politikatörténeti Intézet alapítványa is támogatta a közgazdász-politológust. 

A felsorolt ösztöndíjak és támogatások együttesen mintegy 285 millió forintot tesznek ki, ennyit kapott – társaival együtt – kutatási és egyéb tevékenységből származó munkájáért Szabó Tímea férje, Sebők Miklós.

Tehát a Párbeszéd frakcióvezetőjének kirohanásával szemben szó sincs arról, hogy a kormány a „földdel tenné egyenlővé” a magyar tudományos életet, hiszen látható, hogy az elmúlt 12 évben és ma is jelentős mértékű állami és uniós forrásokat fordítanak kutatásra. Ráadásul Szabó Tímea férje az élő cáfolata a baloldali propagandának, amit a Párbeszéd politikusa is nap mint nap hangoztat, amely szerint az Orbán-kormány gátolja a szabad gondolkodást és ellehetetleníti a vele ellentétes nézeteket valló kutatók munkáját.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.