Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hankó Balázs államtitkár előadást tart A megújult felsőoktatás számtalan karrierlehetőséget kínál címmel a Városmajori Gimnáziumban 2022. január 21-én

Hankó Balázs kiemelte: szinte nincs olyan tudományterület, ahol nem lehet versenyképes magyarországi felsőoktatási intézményt találni.

Hirdetés

A hallgatók kétharmada, mintegy 180 ezer hallgató már modellváltás utáni, versenyképesebb, a gazdaságra nyitottabb, rugalmasabb működésű felsőoktatási intézményrendszerbe jár; a tanulókat több mint 30 ösztöndíj segíti, és elkezdték azt a programot is, amelynek célja a magyar felsőoktatásban végzett, külföldön élő neves kutatók visszahívása – ismertette.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet, hogy idén több mint 1000 milliárd forintot fordítanak a magyar egyetemek működésére és fejlesztésére, a következő években pedig 2700 milliárd forint jut majd felsőoktatási fejlesztésekre, hogy valamennyi intézményben a 21. századnak megfelelő körülmények és lehetőségek várják a hallgatókat.

Hankó Balázs elmondta: tavaly 11 százalékkal többen jelentkeztek a felsőoktatásba az előző évhez képest, a jelentkezők 75 százaléka bejutott valamelyik képzésre, és a felvett hallgatók 80 százaléka állami ösztöndíjas helyen tanulhat, nem kell fizetnie a képzésért.

A világban 28 ezer felsőoktatási intézmény működik, ennek a legjobb 5 százalékában van 11 magyar egyetem, és ide jár a magyar hallgatók kétharmada. Nem kell külföldre menni, ha valaki a világ élvonalában lévő felsőoktatási intézménybe szeretne járni – fogalmazott.

Az ösztöndíj-rendszer évente 60 milliárd forintot biztosít több mint 100 ezer magyar hallgatónak – jelezte. Hozzátette, hogy tavaly 8000 kollégiumi helyet újítottak fel a több mint 50 ezerből.

A magyar egyetemek népszerűségéről szólva kiemelte, hogy 2013 óta 65 százalékkal nőtt a külföldi hallgatók jelenléte a hazai felsőoktatási intézményekben, ez most 40 ezer külföldi hallgatót jelent.

A helyettes államtitkár kitért arra, hogy a jelentősen megnövelt támogatásért cserébe az egyetemekkel szemben is vannak elvárások. Ezek között említette egyebek mellett a lemorzsolódás csökkentését, a tehetséggondozást, széles körű mentorprogramok indítását, kutatási háttér biztosítását.

Átlagosan 180 százalékkal magasabb a bére annak, akinek diplomája van, és az oklevél megszerzését követően szinte azonnal, 1,2 hónap alatt el tudnak helyezkedni a felsősoktatásban végzők – emelte ki.

Az eredmények azt igazolják, hogy megújult felsőoktatás az országot építő gyakorlat irányába visz – hangsúlyozta az ITM felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára.

Korábban írtuk