Fotó: Demokrata/Vogt Gergely
Hirdetés

Az Alapjogokért Központ az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében idézte a főigazgatót, aki a Remix Newsnak adott interjút.

„A politikai spektrum másik oldalán a progresszív mantrának megfelelően annyira individualisták lettek, hogy ők is széttöredezettek és magányosak lettek, nincs igazi közösség és kollektív szellem” – mondta Szánthó Miklós az MCC Feszten készült interjúban.

Kiemelte, hogy a jobboldali hálózatosodás ékes példája a CPAC Hungary is, amellyel „meg tudjuk mutatni a világnak, hogy képesek vagyunk egységesen fellépni a liberális elit támadásai ellen”.

A főigazgató Magyarország és Brüsszel viszonyáról úgy fogalmazott, „hazánk büszke és erős tagja az európai közösségnek”. Emlékeztetett azonban arra, hogy mi a magyar érdek: szavai szerint a migráció, a határvédelem, a család, a gyermekek védelme, de még az ukrajnai háború kapcsán is Magyarország az igazi európai érdekeket és értékeket védi.

Korábban írtuk

Szánthó Miklós úgy vélekedett, hogy Brüsszel és a liberális fősodor az európai értékek nevében megpróbálja a nemzeti szintről az uniós szintre áthelyezni a döntéshozatalt. Miközben ezt teszik, a brüsszeli hatalmat kihasználva ideológiai nyomást is próbálnak gyakorolni azokra a tagállamokra, amelyek nincsenek összhangban „az új liberális életmóddal és mantrával”.

Említést tett a Brüsszellel való konfliktus ideológiai vonatkozásáról is: meglátása szerint a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárás okán alakult ki az ellentét.

„Ha gyerekekről van szó, akkor az államnak nagyon erőteljesen közbe kell lépnie, hogy megvédje őket. A családpolitika tagállami hatáskör” – jelentette ki az interjúban Szánthó Miklós.