Az Alapjogokért Központ szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Szánthó Miklós szerint Magyarország ezért is viszonyul a nagy nemzetközi konfliktusokhoz óvatossággal és stratégiai nyugalommal, célja pedig a béke és biztonság.

Hirdetés

A tokiói Konzervatív Politikai Akció Konferencián az Alapjogokért Központ főigazgatója hangsúlyozta azt is, hogy a családok védelme nemzetbiztonsági kérdés, a demográfia nemzetstratégiai ügy.

A CPAC Hungary-t is szervező központ vezetője a japán közönség előtt kiemelte: újra a hódító birodalmi logikák korát éljük, „a Magyarországgal szomszédos Ukrajnában háború van, a progresszív baloldali szirénhangok pedig nem csak a nemzet, de a család fogalmát is el akarják venni tőlünk. Ilyenkor kell újra rátekintenünk nemzetünkre, erőt meríteni történelmünkből és megvédeni gyermekeink jövőjét”. Szánthó kiemelte, a magyar szabadságharcok során, a nagyhatalmak kemény és puha elnyomásaira adott válaszként kialakult egy túlélési ösztön, egyféle leleményesség, mely a magyar „smart power”, az okos erő egy speciális formája.

„Így a magyarok történelmét áttekintve bárki megértheti, miért közelítünk különös óvatossággal és stratégiai nyugalommal a nagy nemzetközi konfliktusokhoz” – mutatott rá a főigazgató.

Korábban írtuk

Egy tizenötmilliós nemzet csak azt tűzheti ki célul magának, hogy „ne olvasszanak be minket se ide, se oda” – húzta alá Szánthó. Ezt a célt kell összhangba hozni a mindenkori geopolitika erőviszonyokkal és „ehhez pedig csak egy út vezet: a béke és a biztonság. Nem a háborús agresszió, és nem az energiabiztonságot veszélyeztető szankciós politika” – mondta.

A főigazgató értékelése szerint a családvédelem is nemzetbiztonsági kérdés: a demográfiai kihívások megoldása nemzetstratégiai ügy, egyszerűen ugyanis „gyermek nélkül nincs jövő a nemzet számára”.

Kiemelte: „mi, konzervatívok a családot nem társadalmi elvárásnak, hanem teremtési rendnek tekintjük. A gyermek áldás, nem pedig ökológiai karbonlábnyom”, ahogy a liberálisok mondják újabban. „Az élet célja a folytatólagosság, ennek útja pedig a család és a gyermek”, a magyar családpolitika és a munkaalapú társadalom építése pedig az elmúlt 12 év tényadatai alapján sikerrel kecsegtet – fogalmazott.

Beszéde végén Szánthó Miklós a józan ész, a hit, a nemzet, a család és a múlt értékeinek védelme érdekében arra szólított fel, hogy „a konzervatívok fogjanak össze világszerte: eljött a normalitás lázadásának ideje, ez a CPAC!” – írta közleményében az Alapjogokért Központ.