Fotó: MTI/Rosta Tibor, szerk.
Hirdetés

A politikus az MTI-nek vasárnap késő este elmondta, úgy gondolja, az eddigi fejlesztések és eredmények mellett a kormánypárti támogatás is hozzájárult ahhoz, hogy közel 80 százalékos szavazati aránnyal, három kihívójával szemben ismét elnyerte a polgármesteri tisztséget. (A Fidesz-KDNP nem indított saját jelöltet a békési megyeszékhelyen.)

Hangsúlyozta, a közterületek tisztaságát, kulturáltságát szeretné a közeljövőben javítani, az e területen tapasztalható hiányosságokat az előző közgyűlés fideszes többsége által megalapított városüzemeltetési kft. vezetőjével mihamarabb át kívánja beszélni.

Hozzátette, bár véleménye szerint jó úton halad a város, a fejlesztések, a sport, az egészségügy és a kultúra területén is szeretne előrelépni az újabb ötéves ciklus végére.

Szarvas Péter közölte, örül annak, hogy több jelöltnek sikerül bejutnia a közgyűlésbe a Hajrá Békéscsaba Egyesület színeiben, de ahogyan eddig is, ezután is készen áll a konszenzusos városirányításra.