A tárcavezető mindenekelőtt arról számolt be, hogy a világ napjainkban a veszélyek korszakát éli, fegyveres konfliktus zajlik Ukrajnában és több más országban, az infláció az egekben van, az élelmiszerellátás akadozik és a migrációs hullámok is egyre súlyosabbak. „Ahhoz, hogy valahogyan túllegyünk ezen a helyzeten (.), arra van szükség, hogy a nemzetközi politika újra a kölcsönös tisztelet talajára térjen vissza, s a szankciók és a blokádok korszakát váltsa fel újra a párbeszéd és a tárgyalások korszaka” – szögezte le.

Hirdetés

„Az elmúlt években azt tapasztalhattuk, hogy a blokádokra és szankciókra épülő politikák mind-mind sikertelenek lettek saját céljaik szempontjából, és csak nehézségeket, szenvedéseket okoztak azoknak az embereknek, akik igazából nem tehettek azon okokról, amelyek miatt ezek bevezetésre kerültek” – jelentette ki. „Sőt sok esetben a szankciók és a blokádok inkább azok számára voltak fájdalmasak, akik bevezették azokat” – tette hozzá.

Szijjártó Péter a Kubával szembeni amerikai blokád kapcsán kiemelte, hogy annak feloldását hazánk is támogatja, az erről szóló ENSZ-határozatot évről-évre meg is szavazza a kormány a többi európai uniós tagállammal együtt. Mint mondta, az EU „nem véletlenül” kötött együttműködési megállapodást Havannával.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a Magyarország és Kuba közötti együttműködésből a magyar gazdaság is sokat profitálhat, hiszen a szigetországban nagy szükség van a fejlett mezőgazdasági, élelmiszeripari és vízgazdálkodási megoldásokra, technológiákra.

Korábban írtuk

Aláhúzta: a felek már tárgyalnak konkrét együttműködési projektekről a baromfi- és sertésfeldolgozás, illetve a természeti katasztrófákkal szembeni védekezés területén. Majd hozzátette, hogy a két ország között széleskörű felsőoktatási együttműködés van, alapvetően az agrártudományok területén, azonban ezt az orvostudományok, az egészségipar területére is ki fogják terjeszteni.

„Mi tehát továbbra is a párbeszédben és a kölcsönös tiszteletben hiszünk, ezeknek kellene felváltaniuk a blokádok és a szankciók időszakát, amely sajnos a veszélyek korának egyik velejárója” – fogalmazott. Szijjártó Pétert a nap folyamán fogadta Miguel Díaz-Canel kubai elnök, illetve kétoldalú tárgyalásokat folytat majd Bruno Rodríguez külügyminiszterrel, valamint Rodrigo Malmierca külkereskedelmi és külföldi befektetési miniszterrel is.