A Nagyberegi Református Líceum 16 ötödik osztályos tanulójának a tanévkezdés napján adták át az tanszerekkel teli iskolatáskákat a szeretetszolgálat képviselői, a napokban pedig a nagydobronyi, tiszapéterfalvai és técsői líceumok tanulói is megkapják a tanszercsomagot.

Hirdetés

A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványa idén július 15-én kezdődött és egy hónapon át tartó tanszergyűjtő akciójának célja az volt, hogy hátrányos helyzetű gyermekeknek és családjaiknak megkönnyítsék az iskolakezdést – mondta el Dobis-Lucski Zsófia, a szeretetszolgálat kommunikációs vezetője. A felajánlások révén a száz kárpátaljai iskolás mellett 1100 anyaországi diák jutott támogatáshoz, közöttük a háború elől Magyarországra menekült családok gyermekei is.

Az adományt átvevő Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka elmondta, hogy a személyenkénti mintegy harmincezer forint értékű adomány komoly segítség a kárpátaljai családoknak, mert a jelenlegi ukrajnai gazdasági helyzetben sokaknak okoz gondot az iskolakezdéshez szükséges eszközök megvásárlása. A magyarországi testvérek összefogásának hála, a gyerekek megfelelő körülmények között kezdhetik el az idei tanévet – fogalmazott.

Korábban írtuk