Fotó: MTI/Kátai Edit, archív
Hirdetés

A jegyzékben az eset teljes körű kivizsgálására és a vonatkozó nemzetközi kötelezettségek betartására szólította fel a román felet a kormány – közölte.

Az államtitkár elfogadhatatlannak nevezte, hogy Románia eltűr effajta atrocitást, amely „barbarizmusában” a magyarok elleni legdurvább provokációkat idézi.

A magyar kormány elvárja, hogy ha már megelőzni nem tudták az eseményeket, akkor Románia legalább utólag adjon elégtételt és magyarázatot az identitásában mélyen megsértett több százezer magyar állampolgárnak – tette hozzá a politikus.

Az előzményeket felidézve Magyar Levente elmondta, az első világháború után katonai temetőt létesítettek az Úz-folyó völgyében az 1916-ban elhunyt honvédoknak.

Bár arra semmilyen bizonyíték nem volt, hogy román katonák földi maradványai is a temetőben lennének, a legközelebbi település önkormányzata úgy döntött, kőkereszteket állít az állítólagosan ott fekvő román katonák emlékére. Azt azonban az illetékes román hatóságok is elismerték, hogy erre nem volt jogalapja, és a döntések nemzetközi jogot is sértenek – közölte az államtitkár.

Román civil szervezetek meghirdették a betonkeresztek felavatását, amire csütörtökön sor került, de ehhez a szemmel láthatóan ittas embereknek át kellett törniük a kivonuló békés székely tiltakozók sorfalát. Miután bejutottak, a román ünneplők ledöntötték a székely kaput, és a honvéd sírok fölé emelt fakereszteket téptek ki, a román csendőrség pedig a helyszínen mindezt tétlenül nézte – mondta Magyar Levente.

A történtekről készült videófelvételek ITT láthatók.