Hirdetés

Müller Cecília elmondta, a közeljövőben a kínai CanShino és a Covishield, az AstraZeneca/Oxford Indiában gyártott vektorvakcinája is elérhető lesz Magyarországon. Reményét fejezte ki, hogy a választék bővülésével a beérkező védőoltások mennyisége is nőni fog, mivel a védőoltás „az egyetlen kiút a járványból”.

Kifejtette, bár a magyar lakosság 16 százaléka, 1,59 millió ember megkapta már legalább az első védőoltást, a járvány harmadik hullámának még mindig rendkívül dinamikus szakaszát éljük, a megbetegedések legalább 90 százalékát a nagyon fertőző, súlyos megbetegedést okozó brit vírusvariáns okozza.

„Versenyt futunk az idővel, minél több védett személy van, annál inkább le tud csillapodni a járvány” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy fel kell gyorsítani a védőoltások beszerzését és beadását.

Korábban írtuk

Jelezte: levélben ismét felkeresi azokat az időseket, akik még mindig nem regisztráltak a védőoltásra, egyben felszólított mindenkit, hogy regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

Müller Cecília hozzátette, hogy a 3,3 millió magyar állampolgár közül 1,7 millióan 60 év felettiek, az ő oltásukat be szeretnék fejezni húsvétig.

Az oltóanyag-szerződésekről elmondta, az európai gyártóhellyel rendelkezőkkel nem kell külön szerződést kötnie Magyarországnak, ezek a készítmények az Európai Unió egységes beszerzési mechanizmusán keresztül jutnak el az országba. Külön szerződést kizárólag az unión kívüli országban gyártott vakcinákra kell kötni olyan gyógyszernagykereskedő közreműködésével, amelynek engedélye van gyógyszert, gyógyhatású készítményt behozni.

Közölte, hogy vasárnap újabb 250 ezer adag Szputnyik V vakcina érkezett Magyarországra. Ezt a szállítmányt is bevizsgálja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), és ha a szakemberek mindent rendben találnak, ezt a szállítmányt is eljuttatják az oltópontokra.

A járványügyi adatokat említve a szakember elmondta, hogy 9046 új fertőzöttet regisztráltak, kórházban 11 276-an vannak, és 1340-en szorulnak lélegeztetőgépre. „Ezek nagyon magas számok” – fogalmazott Müller Cecília, hozzátéve: mindent meg kell tenni, hogy a fertőződést elkerüljük, ezzel is csökkentve az egészségügyi ellátórendszer túlterhelését.

Kitért arra, hogy a favipiravir hatóanyagú gyógyszer az enyhe, középsúlyos betegeknél alkalmazható, az immár otthon is szedhető készítménnyel elkerülhető a súlyos, kórházi ellátást igénylő állapot.

Müller Cecília beszámolt arról is, hogy a legtöbb koronavírus-beteget a fővárosi Semmelweis Egyetem Klinikáin kezelik, 625 embert. A Debreceni Egyetemen 542-t, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban 510, a budapesti Honvédkórházban 450, a Fejér megyei Szent György Kórházban 444, a győri Petz Aladár Kórházban 343 embert kezelnek a fertőzéssel összefüggően. Az összes többi intézményben háromszáz alatti a beteglétszám.

Elmondta azt is, hogy a legutóbbi mérések szerint stagnál a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért mennyisége.

Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos elmondta, a brit vírusvariáns a kismamákat is megtámadhatja, közülük többen vannak súlyos állapotban kórházban. Hozzátette: van olyan ország, ahol kismamákat is oltanak klinikai fázis három vizsgálat keretében, hogy erre a csoportra is kiterjeszthető legyen az oltás.

Magyarországon is vizsgálják ezt a kérdést, a szülészeti és nőgyógyászati, valamint az infektológiai szakmai kollégium véleményére várnak, utána alakítják ki az ezzel kapcsolatos álláspontot.

A szakember újfent arra kért mindenkit, hogy továbbra is fokozottan tartsa be a higiénés szabályokat, kerülje a tömeget, és a halasztható feladatait időzítse későbbre.