Keddi online sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője azt hangoztatta: a kormány több mint egy évtizede nem emelte a családi pótlékot, ezért növelni kellene annak összegét.

Hirdetés

Fontosnak tartják, hogy a juttatást speciális, csak alapvető élelmiszerek vásárlására és a gyermeknevelés kiadásainak fedezésére alkalmas családi kártyára utalják, hogy így „gyermekvédelmi szempontból százszázalékosan hasznosulni tudjon ez az összeg”.

„Elkötelezettek vagyunk” a gyermekvállalás és a családok támogatása mellett, éppen ezért minden értelmes vívmányt az elmúlt harminc évből „megtartanánk, minden fölösleges túlfutást viszont lebontanánk” – jelentette ki az ellenzéki politikus, a juttatások inflációkövetését szorgalmazva.

Kerék-Beleznay Zsuzsanna, a Jobbik nő- és családpolitikáért felelős politikusa arról beszélt: a kormány szemfényvesztése, kommunikációs trükkje a decemberi kétszeri családipótlék-fizetés, hiszen „cserében januárban nem fognak kapni semmit” az érintettek.

Korábban írtuk


Arra szólította fel a kormányt, hogy már jövő januárban utaljanak 13. havi családi pótlékot a jogosultaknak.

Z. Kárpát Dániel és Zsuzsi Beleznay: Vezesse be a kormány a 13. havi családi pótlékot!#Jobbik #Jobbikmm #AMagyarNéppárt #JobbikMagyarNéppárt #jólétetmindenkinek

Posted by Jobbik Magyarországért Mozgalom on Tuesday, December 22, 2020