Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Molnár Balázs, aki maga is háromgyermekes édesapa, elmondta: az elmúlt tíz évben mindössze egy évvel nőtt az édesapák átlagéletkora. Némi átrendeződés tapasztalható azonban: a 35 év alatti édesapák száma húsz százalékkal csökkent, míg a 40 év felettieké megduplázódott. Arról is beszélt: a családvédelmi akcióterv bevezetését követő saját felmérésük szerint több férfi szeretne kettő vagy három gyermeket, mint nő.

Magyarországon döntően a kétkeresős családmodell érvényesül, de a férfiaktól tradicionálisan elvárják, hogy gondoskodjanak a család anyagi biztonságáról, azonban egyre nagyobb az igény arra is, hogy minőségi időt töltsenek a gyermekeikkel – mondta. Beszámolt egy a koronavírus-járvány alatti kutatási eredményükről is, miszerint az emberek 24 százaléka tudott több időt tölteni a családja körében, és a családok 40 százalékában jobban tudták megélni a hétköznapokat úgy, hogy össze voltak zárva.

Kitért arra is, hogy azok a fiatalok, akiknek jó viszonyuk volt az édesapjukkal, 80 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek boldog felnőttek, mint akiknek nem. Hozzátette: a családjuk életében aktívan részt vevő férfiaknak a többieknél négyszer nagyobb esélyük van a hosszabb életre.

Korábban írtuk