Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Kásler Miklós kiemelte: a szeretetből levezethető, modern európai gyógyítás Krisztussal kezdődött, és lényege az együttérzés, az embertársakon való segíteni akarás.

Ez a szemléletmód jellemezte a tradicionális magyar orvoslást és néhány évtizeddel ezelőttig a nyugat-európai orvoslást is – mondta, hozzátéve, hogy a nyugat-európai medicinában mára megjelent az „egészségügyi szolgáltatás fogalma”.

A miniszter elmondta: a Szent Ferenc kórház több mint 3 milliárd forintból újul meg és bővült 1600 négyzetméterrel.

A fejlesztés során családi orvosi rendelők jöttek létre, és bővítik a járóbeteg-szakrendelést és a fekvőbeteg-ellátást.

Kitért arra: a Szent Ferenc kórház kardiovaszkuláris keringési betegeket ellátó központ „remek felszereltséggel és még kiválóbb szellemiséggel”.

Kásler Miklós hozzátette: a kormány 2018-ig 500 milliárd forint fölötti összegből korszerűsítette a vidéki egészségügyi intézményeket, a következő években pedig az Egészséges Budapest Program keretében további 700 milliárd forint jut Budapest és Pest megye egészségügyi fejlesztéseire. Ezek azonban csak eszközök, a lényeg, hogy „térjünk vissza a klasszikus keresztény orvos-beteg viszonyhoz, a bizalomhoz és az emberséghez” – fogalmazott a miniszter.

A kórházkápolnát és a rendelőket Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg. Homíliájában a bíboros kiemelte: Jézus a kórházban is „otthon akar lenni”, hogy „reményt adjon és segítsen”. Személyes jelenlétével az eucharisztiában közel akar lenni a beteg emberekhez és mindazokhoz, akik az ő érdekükben fáradoznak.

A bíboros szólt arról, hogy az egyház a történelemben Jézus tanítása nevében nem forradalmakat robbantott ki, hanem az „emberek szívét alakította”. Ezért hozták létre Jézus és a keresztény szeretet nevében az első, betegeket és szegényeket gondozó intézményeket, amelyeket önzetlenül működtettek alapítóik.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere ismertette: a két új háziorvosi rendelő a leromlott állapotú Lotz Károly utcai épületből költözik a Széher úti kórházba. A kerületi lakosok számára így a háziorvosi rendelővel egy helyen elérhetővé válik a kórházi infrastruktúra, a laborvizsgálatok és a képalkotó diagnosztikai eszközök.

Hozzátette: októbertől a kórház elektromos buszával egészségjáratot indítanak, hogy az idős, nehezen mozgó betegek is eljussanak háziorvosukhoz.

A polgármester beszélt arról is, a kerület mindent megtesz az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséért: az elmúlt 13 évben korszerűsítették a kerület háziorvosi rendelőit, színvonalasabbá tették a járóbeteg-szakellátást, mentőállomást építettek Pesthidegkúton, rendszeresen szerveznek szűrőprogramokat, és évente félmilliárd forintot költenek új egészségügyi műszerekre és más fejlesztésekre.

Toldy-Schedel Emil, a kórház főigazgatója elmondta: büszkék arra az ötletükre, hogy beengedjék a kórházba a családorvosokat, mert így együtt dolgozhatnak az egészségügyi ellátás különböző szintjei. Szintén büszkék a kórházban működő kardiológiai rehabilitációs centrumra és az ott összegyűlt tudásra. 

Magyarországon minden gyógyszer rendelkezésre áll és mindent meg is tesznek a kardiológiai betegek akut ellátásáért, de a rehabilitáció során sokkal több időt kell szentelni a betegek testi-lelki jóllétére. „Ez az, amihez mi érthetünk mint egyházi intézmény”, ezt kell a kórházat működtető szerzetesrend tagjainak és az orvosoknak együtt megvalósítaniuk – tette hozzá Toldy-Schedel Emil.

Az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció által fenntartott kórházat több ütemben bővítik 150 ágyas intézménnyé. A fejlesztés 2,7 milliárd forint kormányzati támogatásból, 500 millió forint uniós forrásból, a korábbi Nemzetgazdasági Minisztérium 200 millió forintos és az önkormányzat 80 millió forint támogatásával, 130 millió forint saját forrásból, valamint a katolikus egyház és magánszemélyek támogatásával valósul meg.

A fejlesztés első ütemében májusban új szárnyat kapott a kórház, helyet adva negyven betegágynak, a képalkotó részlegnek, szakrendelőknek, rehabilitációs tornateremnek és két családorvosi rendelőnek. A beruházás második ütemében felújítják a régi épületet: egy- és kétágyas kórtermeket alakítanak ki, megújulnak a szakambulanciák és a diagnosztikai egységek.

A fejlesztés végére a kórház 3500 négyzetméteren szolgálja majd a betegek gyógyulását.