Berki Sándorral, a Párbeszéd Nógrád megyei elnökével, kisebbségi és etnikai referensével; Klajban Jánossal, salgótarjáni…

Posted by Tordai Bence on Saturday, March 20, 2021
Hirdetés

Tordai Bence, a Párbeszéd roma programját bemutatva úgy fogalmazott, a „magyar cigányság az a társadalmi csoport, akik felé a legnagyobb a tartozásunk”, hiszen mindig ők húzták a legrövidebbet a rendszerváltás és az azt követő évtizedek viharaiban.

Kiemelte, a Párbeszéd azért dolgozik, „hogy a cigányok a magyar társadalom teljes jogú részének érezhessék magukat”.

Berki Sándor, a Párbeszéd Nógrád megyei elnöke, kisebbségi és etnikai referense bejelentette, hat plusz egy pontból álló programjukat társadalmi vitára bocsátják, és várják az azzal kapcsolatos észrevételeket.

Klajban János salgótarjáni roma nemzetiségi önkormányzati képviselő hangsúlyozta, a program segítségével származástól függetlenül minden gyermeknek egyforma oktatási lehetőségeket biztosítanának, visszaállítanák 18 évre a tankötelezettség korhatárát, a családtámogatásokat pedig növelnék és igazságosabbá tennék, hogy a mélyszegénységben élőknek is több jusson.

Korábban írtuk

Ürmös István, a Párbeszéd Heves megyei elnöke, nagyfügedi önkormányzati képviselője a szegregált cigánytelepek felszámolását sürgette, valamint azt is, hogy az ellenzék közös országos listáján, valamint egyénileg is indítson roma jelölteket a jövő évi országgyűlési választáson.