Hirdetés

Tóth Bertalan (MSZP) szerint felelőtlen, önző és hazug, ez Orbán Viktor politikájának legfőbb ismérve; mindent, amit most Orbán Viktor és a Fidesz tesz, az eddigi ígéretek meghazudtolása. Hazudtak a stabilitásról, a rezsiről, az orosz energia áráról, a veszélyhelyzetről és szinte mindenről, becsapták választóikat.

Közölte, a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) eltörlésével brutális adóemelést hajtanak végre, a rezsicsökkentés változtatásával milliókat löknek megélhetési válságba. Szerinte a paksi atomerőmű el tudná látni az egész országot árammal. Miért akarják a 12 forintos paksi áramot 10-12-szeres áron adni? – firtatta.

Kitért arra is, hogy szerinte százmilliárdokkal gazdagodott az Orbán-klán, miközben az EU most miattuk büntet minden magyart. Vitatta azt is, hogy az áremelkedést a Putyin háborúja indította el.

Az ellenzéki politikus arra szólította fel a kormányt, fejezze be a háborút az EU-val, tegyék adómentessé a minimálbért, rendezzék a pedagógusok, szociális dolgozók bérét, vonják vissza a kata módosítását és ne nyúljanak az áram költségeihez.

Korábban írtuk

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára úgy értékelte, hogy a hétvégi időközi választásokon az ellenzék begyűjtött néhány piros lapot saját szavazóitól, ezért azt kérte az ellenzéki pártoktól, nézzenek szembe a választók döntésével.

Szerinte nehéz egy szocialista politikustól a kritikát fogadni, hiszen korábbi miniszterelnökük mondta azt, „hazudtunk reggel, éjjel meg este”. Az önök politikája épül hazugságra! – hangoztatta, majd felidézte, hogy a szocialisták kormányon a többi között elvették a 13. havi nyugdíjat, akkor egekbe szökött a munkanélküliség, nőtt a rezsi.

Szóvá tette azt is, hogy az ellenzék nem szavazta meg a katát, most pedig „krokodilkönnyeket” hullat érte, de a rezsicsökkentést sem szavazták meg, most meg az élharcosaiként tüntetik fel magukat.

Szerinte döntően a háború áll az energiaárak emelkedése mögött.