Példaként az informatikai óriásvállalatokat és a német gyökerű multinacionális cégeket említette, hangsúlyozva: vérlázító, hogy az előbbieknek még az általános forgalmi adót sem kell megfizetniük Magyarországon, az utóbbiak közül pedig volt olyan, amelyik úgy vihetett ki 1800 milliárd forintos profitot az országból, hogy közben tízmilliárdos nagységrendű kormányzati támogatást kapott.

Hirdetés

Jelezte: támogatják, hogy a gyógyszeripari vállalkozásoknak is meg kelljen fizetniük ezt a pluszterhet. Ugyanakkor aggályaikat fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a szintén extraprofit-adó fizetésére kötelezett légitársaságok bizonyosan utasaikra hárítják majd át ezt a költségüket.

Toroczkai László kifogásolta azt is, hogy a hazai vállalkozásokat és az önkormányzatokat kivennék a rezsicsökkentés kedvezményezettjei közül. Kiemelte: az előbbiek a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború – pártja szerint elhibázott – kormányzati kezelése miatt szenvedtek el veszteségeket, utóbbiak pedig már oly mértékben alulfinanszírozottak, hogy a bérek kifizetését veszélyeztetnék az újabb terhek.

A Mi Hazánk elnök-frakcióvezetője ugyanakkor üdvözölte, hogy a jövő évi büdzsé tervezete azt mutatja: a kormány felismerte a mezőgazdaság, az élelmiszeripar fejlesztésének szükségességét, hiszen az országot napjainkban élelmiszerválság fenyegeti.

Korábban írtuk