A szaktárca közleménye szerint a 444.hu portálon megjelent, a repülőtér visszavásárlásával foglalkozó írás több valótlanságot, szándékos ferdítést és fiktív elemet tartalmaz, tovább növelve az ártó szándékú cikkek sorát. Minden hamis híresztelés ellenére a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy helyrehozza a Gyurcsány-kormány bűnét, amely elherdálta a repülőteret, mint kiemelkedő stratégiai eszközt – írták.

Hirdetés

A repülőtér visszavásárlása a rendszerváltás utáni időszak messze legnagyobb tranzakciója, ebből fakadóan bonyolult és komplex feladatot jelent, hiszen a repülőteret eladni könnyű, visszavásárolni azonban nehéz. Nem ritka, hogy egy ilyen volumenű megállapodás bárhol a világon éveket vesz igénybe. Ezekhez az ügyletekhez képest a jelenlegi tranzakció előrehaladása kifejezetten gyorsnak értékelhető – olvasható a közleményben.

A tárgyalások során a hitelezői konzorciummal való megegyezés legalább annyira fontos, mint az eladóval történő megállapodás. Ezért ezekre a tárgyalásokra egymással párhuzamosan került sor, amelynek keretében több tucat bankkal és nemzetközi alappal kellett megállapodni – írták.

A nemzetközi befektetői és hitelezői kör mindvégig pozitívan értékelte, hogy a kormány gyors és szakszerű módon történő megállapodásra törekszik – közölte a tárca.

Korábban írtuk