Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hirdetés

Az ünnepélyes megnyitón Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Márai Sándor gondolatát idézve elmondta, a vadászat soha nem csak a táplálékszerzésre vonatkozott, hanem volt valamilyen kultikus, szertartásos jellege is.

Az emberiség történetében, egészen a barlangrajzoktól kezdve az állatok mindig szereplői voltak az emberi kultúra legkülönbözőbb területeinek: a színekben, a szobrokban, a regényekben és a zeneirodalomban egyaránt megjelent a vad és a vadászat – fogalmazott a miniszter.

A magyar vadászok karaktere a céltudatosság, a fegyelmezettség, a gondoskodás a vadról és az együttérzés embertársaik iránt – mondta Kásler Miklós.

Hozzátette, utóbbit jól jelzi a vadászoknak az egészségügy számára tett felajánlásai sorában a legutóbbi, a megyei kórházak gyermekosztályai részére szervezett gyűjtés.

Korábban írtuk

Szólt arról is, a magyar egészségügy új korszakát éli, jövőre 2800 milliárd forintot fordít a kormány a magyar emberek ellátására, ami 1700 milliárd forinttal több, mint tizenegy évvel ezelőtt.

Ötszáz milliárd forintból sor kerül a vidéki egészségügyi intézmények megújítására és 700 milliárd forintból elindult és dinamikusan zajlik a központi régió és benne Budapest fejlesztése – sorolta Kásler Miklós.

A koronavírus-járványról szólva elmondta, Magyarország eddig jól kezelte a pandémiát, de a negyedik hullám küszöbén növelni kell az idősek átoltottságát és lehetőség szerint fel kell venni a harmadik oltást is.

Ez volt az a kihívás, amire senki sem számított, a magyar kormány azonban megtette a tőle telhetőt és legalább két járványhullámot egészen kiemelkedően kezelt – mondta a miniszter.

Kovács Zoltán, a világkiállítás kormánybiztosa az eseményen hangsúlyozta, ha előre akarunk nézni, újra akarjuk formálni és meg akarjuk erősíteni a vadászatról és a vadászokról kialakult pozitív képet, akkor „elő kell lépnünk és erről beszélnünk kell”.

Fontos hallani azoknak a hangját, akik hétköznap a természetben teszik a dolgukat, és ne azok hangját figyelni, akik „harmincan-negyvenen, talán háromszázan ebben az országban, megfelelő médiaháttérrel”, gyalázzák ezeket az embereket – fogalmazott.

Ez a feladat a világkiállítás húsz napjával, illetve az év végéig tartó programsorozattal nem ért véget, ezt folytatni kell – hívta fel a figyelmet Kovács Zoltán. Megjegyezte, a következő évek nagy kihívása lesz a vadászokat és a természetért tevékenykedőket úgy bemutatni és a közbeszéd részévé tenni, hogy senkinek ne legyen kétsége az elvégzett munka kapcsán.

A vadásztársaságok tagjai és az erdőgazdaságok alkalmazottai számára lehetőséget kell teremteni arra, hogy erről az értékteremtő- és megőrző munkájukról sokat tudjanak mondani számunkra – hangsúlyozta a kormánybiztos.

Hozzátette, Vásárosnamény kiemelt vidéki helyszínként bebizonyította, a már létező alapok mellett vannak olyan magánkezdeményezések, amelyek megmutatják magukat, a múlt mellett a jövő építésének fontosságát is hangsúlyozzák.

Az eseményen köszöntőt mondott Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke és Szurovcsák András, a Felső-Tisza-vidéki Vadgazdák Szövetségének elnöke, majd kitüntetéseket és elismeréseket adtak át.