Hirdetés

A Jobbik eddigi emblémájában piros, fehér, zöld színeken álló kettős kereszt szerepelt. A hozzá tartozó betűtípust ugyan a néppártosodás folyamatában lecserélték, ám az embléma egészen mostanáig ugyanaz maradt.

Kedd délelőtt a Jobbik Facebook-oldalán megváltozott a profil- és borítókép. Előbbin az új embléma, utóbbin Jakab Péter pártelnök, háttérben a gyalogosok előtt megnyitott Szabadság híd, valamint az egész logó (a párt nevével együtt) látható. A borítóképről az is kiderül, hogy az eddigi „A nép pártján” szlogen helyett mostantól „A magyar néppárt” jelmondatot használja a parlamenti küszöb körüli támogatottságú szervezet. (A honlapon egyelőre maradt a régi arculat.)

Több kommentelő is megjegyezte, hogy a logó olyan, mintha hiányozna a másik fele. És valóban, mi sem tudtunk rájönni, mit akar jelképezni az új forma.

Korábban írtuk

Pozsonyi Ádám, a Demokrata publicistája a megújult kettős keresztet egy fél hashtaghez (#) hasonlította. „Haladni kell a korral” – írta.

Haladni kell a korral!A kereszt eltűnt, s lett helyette egy fél hashtag. (#)El kell ismerni, így mindenképp EU-kompatibilisabb. ☝️

Gepostet von Pozsonyi 888 am Dienstag, 19. Mai 2020