Sikkasztás bűntettének gyanúja miatt tett a Lánchíd-botrány ügyében feljelentést Tényi István – tudta meg a Magyar Nemzet. Tényi azután fordult a Nemzeti Nyomozó Irodához, hogy a sajtóban megjelent: két év alatt, 2020. novembere és 2022. júliusa között a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. 1,4 milliárd forintot utalhatott a praxisától eltiltott, számlagyáras botrányba belebukó jogász, Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek.

Hirdetés

Ezt követően ebből az összegből a médiában megjelent információk szerint továbbutaltak 900 millió forintot Vig magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. Az Atv.hu úgy értesült: a gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.

Mivel ezeket a tranzakciókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az exügyvéd ellen indított, sok száz milliós számlagyáras büntetőeljárásban vizsgálja, Tényi feljelentését várhatóan a rendőrség a NAV-nak fogja továbbítani. A költségvetési csalással gyanúsított férfi egyébként az Amnesty International Igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. 

Ötmilliárdos drágulás

Az adóhatóság az ügyben tavaly novemberben házkutatást is tartott az A-Hídnál, ahol dokumentumokat foglalt le. A botrány még az ellenzéki pártoknál is kiverhette a biztosítékot, hiszen Brenner Koloman vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Lánchíd felújításával kapcsolatos korrupciógyanú miatt.

Korábban írtuk

Mint ismert, az A-Híd még Tarlós István főpolgármestersége időszakában nyerte el ugyan a tendert, de Karácsonyék a hatalomváltás után új közbeszerzési eljárást írtak ki. A győztes ismét az A-Híd lett, csakhogy furcsa módon ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. Ráadásul majdnem hatvanszorosára (!), 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós alatt zajló tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

Még sok a megválaszolatlan kérdés

A NAV vizsgálata arra is kitér, hogy érkeztek-e utalások Vig Mór ügyvédi letéti számlájára azt követően, hogy az ügyvédet a Kúria jogerősen 2022 januárjában vesztegetés elkövetése miatt eltiltotta az ügyvédi hivatás gyakorlásától és ezt követően a Budapesti Ügyvédi Kamara törölte a kamarai nyilvántartásból.

Ha igen, ez ügyvédi forrásunk szerint több kérdést is felvet. Egyrészt Vignek meg kellett volna szüntetnie a számláját azután, hogy törölték a nyilvántartásból, másrészt az ügyvédi letéti számlára pontosan meghatározott célból érkeznek pénzek, melyeket egy ideig ügyvédre bíznak. Amennyiben Vig esetében ez nem így történt, ráadásul az oda érkező összegeket a jogász öncélúan felvette, az felvetheti a sikkasztás gyanúját. Megjegyzendő, ha Vig Mór cégétől a magánszámlájára is indokolatlanul érkeztek az A-Híd pénzei, az is minősülhet sikkasztásnak.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el a Magyar Nemzet honlapján.