A nagyobbik kormánypárt a DK politikusainak azon kijelentésére reagált, amely szerint „a vírus csak tettestárs, a magyarok halálát ma az elmúlt 10 év egészségügy-ellenes politikája, az orvosok és ápolók orbáni elüldözése, és az emiatt kialakult kapacitáshiány okozza”.

Hirdetés

A Fidesz közleménye szerint, amit a DK állít, „az ostobaság, ismét keltik a hangulatot”. A baloldal eddig az egyes vakcinák és az oltás ellen hergelte az embereket, most pedig, ahogy korábban tették, újra a járvány elleni védekezést támadják. „A baloldal már a járvány első hullámában álhíreket, kamuvideókat, kamustatisztikákat gyártott, valamint támadta a védekezésben résztvevő szakembereket, és most újra ezt teszik” – fogalmaztak.

„Arra kérjük a baloldalt, ha már segíteni nem képesek, akkor legalább ne akadályozzák a járvány elleni védekezést!” – tartalmazza a Fidesz közleménye.

A DK korábban arról tájékoztatta az MTI-t, közérdekű adatigénylést nyújt be a párt, hogy kiderüljön, hány idős ember halt meg amiatt, mert nem jutott lélegeztetőgéphez.

Korábban írtuk