Fotó: Vermes Tibor/Demokrata
Hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten a Kossuth rádióban beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés első szakasza ezen a héten lezárul, ezért a kijárási korlátozások helyett a kormány új szabályokat alkot. Elmondta, a védekezés első szakaszában felkészítették Magyarországot a legrosszabb forgatókönyvre is, és az ezután kezdődő második szakaszban fokozatosan, szigorú menetrend mellett újraindítható az élet.

Kitért rá, hogy érdemes figyelemmel követni Ausztriát, ahol kinyitnak az üzletek, az iskolák, bár szerinte egy kicsit gyorsabb ez a folyamat, mint ahogy „Magyarországon helyénvaló lenne”. Azt javasolta, „ne haladjunk olyan gyorsan, mint az osztrákok, de nagyon ne is maradjunk le”. Az operatív törzs április 26-ai tájékoztatóján jelentették be, hogy május 3-a után enyhítések várhatók, ami nem azt jelenti, hogy nem kell számolni korlátozásokkal, hanem azt, hogy bizonyos szabályok szerint újrakezdhetünk egyes tevékenységeket.

Egy pillanat alatt

Megoszlik az általunk megkérdezett budapesti üzlettulajdonosok véleménye a korlátozások bejelentett enyhítéséről, amelyek lapzártánk idején még nem voltak ismeretesek. Van, aki szerint a fokozatos könnyítés után az élet szép lassan visszatér a régi kerékvágásba, míg mások szerint hiába engedélyezik májustól a nyitva tartást, termékeikre, szolgáltatásaikra még hónapok múlva sem lesz fizetőképes kereslet.

Korábban írtuk

– Mindenki csak az elmaradt bevételekre gondol, miközben nem kellene elfelejteni, hogy pénzért nem tudunk egészséget vásárolni. Eleinte az olaszoknak és a spanyoloknak is fontosabb volt a turizmusból származó bevétel, meg is lett a következménye – mondta a Demokratának egy hetedik kerületi hamburgeres tulajdonosa. Szerinte még legalább egy hónapig hatályban kellene tartani a kijárási korlátozást, enyhítés nélkül.

Gyökeresen máshogy látja egy belvárosi hobbibolt tulajdonosa. Mivel feleségének megszűnt a munkahelye, lassan minden félretett pénzük elfogyott, így májusban az esetleges bírság ellenére is kinyitná az üzletét.

Egy belvárosi kozmetikus a szigorú szabályozás melletti újranyitásban reménykedik.

– Nem bánnám azt sem, ha úgy lenne, mint Ausztriában, ahol a kozmetikusok csak műanyag maszkban fogadhatják a vendégeket, akik viszont kizárólag száj­maszkban léphetnek be az üzletbe, és csak kézfertőtlenítés után kezdhetnék el a kezelést – fejtette ki.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Nem bírják sokáig

A turistaforgalom megszűnése miatt a belvárosi sétálóutcák teljesen elnéptelenedtek, az ott működő vállalkozások tulajdonosai a legborúlátóbbak.

– A Váci utcában egy pillanat alatt meghalt minden. Mivel szinte kizárólag a turizmusból élünk, a hamarosan bevezetendő könnyítések sem segítenek rajtunk, mert még hónapokig nem lesz vásárlónk. Ha májusban fel is húzom a redőnyt, vevő hiányában az üzlet villanyszámlája kidobott pénz lesz – mondta egy Váci utcai ajándékbolt tulajdonosa.

Egy lakástextilbolt-tulajdonos arról beszélt, hogy a Váci utcai vállalkozások hamarosan felélik a tartalékaikat. Hiába lehet interneten is rendelni, a webes értékesítés forgalma is szinte a nullára csökkent.

– A családoknak még sokáig nem az lesz első, hogy díszpárnát és keleti szőnyeget rendeljenek – tette hozzá.

Egy régiségkereskedés tulajdonosa elmondta, március 13-án egyik napról a másikra szűnt meg a forgalma. Az üzlet a saját tulajdona, így nem kell bérleti díjat fizetnie. Ennek köszönhetően meg tudta tartani az alkalmazottját, viszont ha még hónapokig változatlan marad a helyzet, kénytelen lesz a munkavállalót fizetés nélküli szabadságra küldeni. Hozzátette, egy kollégája, aki több mint tíz boltot üzemeltet, negyven alkalmazottat küldött el, mert nem tudja őket fizetni.

Schopper Gábornak a járványhelyzet miatt mind a budapesti, mind a ciprusi tetoválóstúdióját be kellett zárnia. Cipruson a szigorú kijárási tilalom miatt csak az önkormányzat engedélyével lehet elhagyni a lakást, maximum két órára. Ha kinyitná az üzletet, 15 ezer euróra bírságolnák meg.

– Hiába nyithatok ki májusban, a tetoválásra még nem lesz fizetőképes kereslet, ugyanis hónapokig eltarthat, amíg a családok anyagi körülményei rendeződnek. Könnyítést jelent, hogy a tavalyi bevételem alapján a ciprusi államtól számíthatok kártérítésre – mondta lapunknak a vállalkozó.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Fokozatos enyhítés

Egy Ráday utcai étterem-tulajdonos fokozatosan bevezetendő könnyítésekre számít. Szerinte először azok az éttermek nyithatnak ki, amelyekhez kerthelyiség, terasz tartozik, utána a kisebb egységek, mint például a kocsmák, majd a nagyobbak is.

– Miután kibővítették a kórházi kapacitást, minél előbb újra kell indítani a gazdaságot. Ha az enyhítések miatt megnőne a kórházi kezelésre szorulók száma, az egészségügyünk már nem lesz leterhelve – magyarázta. Bár az ismerősi körében lévő vendéglátósok sok alkalmazottat voltak kénytelenek elküldeni, úgy véli, az ágazat újraindulásában ez nem okoz majd gondot.

– Több szakácsról is tudok, aki most ideiglenesen segédmunkát végez, jó pénzért. Amint kinyithatnak az éttermek, egyik napról a másikra visszaveszik őket – tette hozzá.

Egy másik fővárosi étterem-tulajdonos szerint a járvány előtti nyitvatartásra lenne szükségük ahhoz, hogy a vendéglátó helyek egy kis lélegzethez jussanak.

– Ha májustól csak délután háromig engedélyezik a nyitvatartást, akkor több lesz a költségünk, mint a bevételünk. Sok étterem továbbra is zárva tart majd. A megoldás az estig engedélyezett nyitvatartás lenne, hiszen a forgalmunk zöme mindig az esti időszakra esett. Viszont pár hónapig még így is csak a kármentésben gondolkodhatunk, hiszen az emberek nem egyik napról a másikra fognak visszatalálni az éttermekbe – fejtette ki.

Máriának ruházati boltja van a Nagykörúton. Elmondta, a környéken több üzlettulajdonos bízik benne, hogy május elején már kinyithatnak. A fővárosi és a nagyobb városokban lévő ruházati üzleteknek még biztosan nem engedélyezik a teljes nyitvatartást, véli. Hozzátette, egyetért az enyhítéssel, mert ha minden üzlet még hónapokig bezárva tartana, az sokkal nagyobb kárt okozna az országnak, mint a járvány.