Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A politikus azt állítja, huszonötezer embernek okozott létbizonytalanságot az, hogy a kulturális dolgozókat kivették a közalkalmazotti státuszból és nem történt meg a jelentős bérnövekedés sem. Az érintettektől ráadásul elvették azt a biztosítást, amely állami munkavállalóként járt volna neki – tette hozzá.

A még mindig rendezetlen szabályozás azt okozza, hogy „rengeteg” munkavállaló köt kulturális intézményekben, köztük közgyűjteményekben úgy munkaszerződést, hogy nem tudja, mi áll benne. A munkáltató sem tudja, hogy mit írhat bele a szerződésbe, hiszen bármikor megjelenhet egy azzal ellentétes állami szabályozás – tette hozzá Ungár Péter. „Több mint huszonötezer ember van egzisztenciálisan teljesen értelmezhetetlen helyzetben” – fogalmazott.

Nem állnak rendelkezésre azok a források, amelyekkel jelentősen emelhetnék a béreket – mondta, megjegyezve, hogy a kormány korábban azt közölte, e változás révén lehet majd bértömeget növelni és differenciálni a béreket.

Ungár Péter hangsúlyozta: az LMP mindent megtesz azért, hogy a közalkalmazotti státusz megmaradjon Magyarországon, hiszen ez egy több mint kétszáz éves magyar vívmány.

Korábban írtuk