Fotó: demokrata.hu
Hirdetés

Felidézik, hogy a Volánbusz helyközi járatainak menetrendje már 2017 óta elérhető a Google Térképen, a statikus információkat azonban a valós idejű utastájékoztatási adatok váltották fel az elmúlt évek fejlesztéseinek és a sikeres tesztidőszaknak köszönhetően.

A tájékoztatás szerint csütörtöktől országos szinten napi több mint 42 ezer helyközi járat adatai jelennek meg a google térkép felületein.

A járművek valós idejű követése a helyi járatok esetében is lehetséges, de csak azon városoknál, ahol az önkormányzat – mint a helyi autóbuszos közösségi közlekedési szolgáltatás megrendelője – biztosítja az ehhez szükséges feltételeket. Példaként említik, hogy Nyíregyházán már adott ez a lehetőség.

A Volánbusz célja, hogy járműkövető rendszereinek folyamatos fejlesztésével és tökéletesítésével egyre szélesebb körű, naprakész információkat és pontos tájékoztatást nyújtson az utasoknak – hangsúlyozták a közleményben.

Korábban írtuk

A Volánbusz helyközi járatai közel 2800 vonalon több mint 3100 települést szolgálnak ki és több mint 60 településen biztosítja a társaság a helyi közlekedést – ismertették.