📌 Az Európai Bizottság jogállamisági jelentése hozott anyagból dolgozik. Megbízhatóságát és objektivitását az határozza…

Gepostet von Varga Judit am Donnerstag, 1. Oktober 2020
Hirdetés

Varga Judit szerint a jelentés magyar fejezetében az Európai Bizottság tizenkét civilszervezet tizennégy anyagára támaszkodik. Ebből tizenhárom forrás tizenegy olyan civilszervezettől származik, amelyek az elmúlt években pénzügyi támogatást kaptak a Soros Györgyhöz kötődő Nyílt Társadalom Alapítványoktól.

„A lista talán ismerős: Helsinki Bizottság, TASZ, EKKINT, Mérték” – tette hozzá, azzal együtt, hogy ez még csak a felszín. A jelentés sokszor hivatkozik a bizottság korábbi jelentéseire vagy nemzetközi szervezetek anyagaira.

„Ha ezek forrásait megvizsgáljuk, ott is gyakran ugyanezekre a szervezetekre bukkanunk. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa, a Velencei Bizottság vagy a GRECO is előszeretettel idézi a Soros-szervezeteket. A helyzet az, hogy jogállamisági jelentésünket ezek a szervezetek írták. Még azokat a részeket is, amelyek látszólag máshonnan származnak” – emelte ki.

Varga Judit szerint Magyarország mindent megtett azért, hogy a jogállamisági jelentés legalább az objektivitás és a kiegyensúlyozottság minimális követelményeinek megfeleljen.

Korábban írtuk

Hozzátette, az év folyamán részletes elemzéseket juttattak el a bizottsághoz, hogy segítsék a testület munkáját a jelentés előkészítése során.

„A bizottság hozzájárulásunkat lényegében figyelmen kívül hagyta. Az Igazságügyi Minisztérium ezért az elemzéseket honlapján közzétette, hogy az érdeklődők valós képet kaphassanak a magyar jogállamiság helyzetéről” – írta a tárcavezető.