Fotó: Varga Judit, Facebook
Hirdetés

Varga Judit szerdán a Facebook-oldalán azt írta: az Európai Unió Bírósága kedden megerősítette, hogy Hollandiában az ügyészeket a végrehajtó hatalom konkrét ügyekben is utasíthatja, ezért függetlenség hiányában nem tekinthetőek „igazságügyi hatóságnak”.

A miniszter emlékeztetett: a bíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy a holland ügyészek megfelelnek-e a „végrehajtó igazságügyi hatósággal” szemben támasztott követelményeknek az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos eljárásokban.

Az Európai Unió Bírósága szerint – folytatta Varga Judit – az elfogatóparanccsal kapcsolatos határozatokat olyan igazságügyi hatóságnak kell meghoznia, amely megfelel a hatékony bírói jogvédelem követelményeinek, köztük a függetlenség garanciájának.

A holland ügyészeket a végrehajtó hatalom konkrét ügyekben is utasíthatja. Ezért nem tekinthetőek „végrehajtó igazságügyi hatóságnak” – fűzte hozzá.

Korábban írtuk

Varga Judit jelezte azt is, hogy a holland ügyészek, mint minden uniós tagállam ügyészei, fontos szerepet játszanak az EU pénzügyi érdekeinek védelmében.

„És most papírt kaptak arról, hogy nem függetlenek” – írta az igazságügyi miniszter, megjegyezve azt is: az Európai Bizottság „bizonyára alig várja, hogy aktiválhassa a jogállamisági kondicionalitást Hollandiával szemben”.