Az egyeztetésen az Európai Unió Tanácsának német soros elnöksége ismertette a következő fél évre vonatkozó programját és prioritásait. Az igazságügyi miniszter ezzel kapcsolatban elmondta: Magyarország egyetért a német elnökség azon elgondolásával, hogy a koronavírus-járvány okozta válság következményeinek leküzdését követően egy versenyképes, digitális, valamint földrajzi és gazdasági szempontból is erősödő Európát kell teremteni. Ehhez elengedhetetlen egy méltányos és kiegyensúlyozott többéves uniós költségvetés.

Hirdetés

Kemény tárgyalásokra kell számítanunk – rögzítette Varga Judit. Az uniós pénzügyi keretre és a helyreállítási eszközre vonatkozóan az igazságügyi miniszter elmondta: annak érdekében, hogy az minden tagállam számára elfogadható megoldást kínáljon, a javaslatnak igazságosnak és rugalmasnak kell lennie. „Az álláspontunk továbbra is az, hogy a gazdagabb tagállamok ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országok” – szögezte le a tárcavezető.

Varga Judit felhívta a figyelmet az Országgyűlés július 14-én elfogadott állásfoglalására is, amely Magyarország Kormánya számára világos alapelveket rögzít az uniós egyeztetésekhez. „Elvárjuk, hogy a források elosztása politikamentes legyen,  és Brüsszel ne kösse azokat ideológiai kérdésekhez” – húzta alá az igazságügyi miniszter.

A Kormány egyértelmű és erős felhatalmazást kapott az Országgyűléstől a hétvégi tárgyalásokon képviselt állásponthoz – hangsúlyozta Varga Judit.

Korábban írtuk

➡️ Kemény uniós költségvetési tárgyalások előtt állunk! Az Általános Ügyek Tanácsának ma délutáni videokonferenciáján…

Gepostet von Varga Judit am Mittwoch, 15. Juli 2020