A cseh elnökség által kezdeményezett informális esemény második napján a tárcavezető megjegyezte: a szankciós politikának akkor van értelme, ha annak fáj jobban, aki ellen hozták. Ezzel szemben „Európát térdre kényszeríti, kényszerítheti a szankciók okozta brutális infláció és energiahiány”.

Hirdetés

A magyar gazdaság eddig jól „tartotta magát”, a második negyedévben 6,5 százalékos volt a növekedés, amely az egyik legmagasabb az Európai Unióban – mutatott rá. A rekordmagas energiaárak, az infláció mértéke, az aszály okozta terméskiesés összességében azonban óvatosságra int: a harmadik és a negyedik negyedévben már jóval kisebb mértékű lehet a gazdaság lendülete – figyelmeztetett. A miniszter szerint az éves növekedés továbbra is 4 százalék felett lehet.

Varga Mihály jelezte: a kormány azon dolgozik, hogy az ország megőrizze a korábbi eredményeit, a gazdaság működőképessége, a munkahelyek megmaradjanak és segíteni tudjon azoknak a vállalkozásoknak, háztartásoknak, amelyek az energiaárak miatt nehéz helyzetbe kerülnek.

A költségvetési és adózási kérdések tárgyalásakor a pénzügyminiszter ismertetése szerint világossá tette: Magyarország továbbra is ellene van az adóterületen az egyhangú döntéshozatalnak, nem támogatja az adószuverentiás feladását. Költségvetési politikában pedig a kormány álláspontja szerint az eddig kialakított szabályoknak megfelelően, minden ország a saját körülményeit mérlegelve hozza meg a költségvetési egyensúlyt megteremtő lépéseket.

Korábban írtuk

A pénzügyminiszter a találkozón megerősítette, hogy az ország támogatja az Ukrajnának nyújtandó 9 milliárd forintos rendkívüli pénzügyi segélyt. A magyar kormány álláspontja kezdettől változatlan, mielőbbi fegyverszünetre és béketárgyalásokra van szükség, fegyverszállítmányokat továbbra sem enged át az országon, ugyanakkor támogatja az igazságos tehermegosztáson alapuló, a háború kárait mérséklő pénzügyi segítséget – összegezte.

A pénzügyminiszter emlékeztette kollégáit arra, hogy Magyarország eddig már több mint 28 milliárd forint segítséget nyújtott Ukrajnának, továbbá az országba már több mint 900 ezer menekült érkezett. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az Ukrajnával szomszédos tagállamok számos anyagi terhét viselik a háborúnak, amelyet más tagállamok nem. A következő, immár döntéshozó uniós pénzügyminiszteri találkozót Luxemburgban, októberben tartják.