Fotó: MTI/Mónus Márton
Hirdetés

Kijelentette: pártja ugyanakkor az újjáépítés költségvetését mutatta be.

Szerinte a kormány „elhazudta” az unióból kapott támogatásokat. Közölte: az unió csaknem 15 ezer milliárd forintos nagyságrendben nyitott gyors „csapokat”, emellett 540 milliárd euró értékben kérhetnek kedvező hitelt a tagállamok.

Magyarország 2800 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást kap, és csaknem ekkora összegben van lehetősége kedvező kölcsön felvételére is.

Korábban írtuk

Mindez csupán a következő egy-két év újjáépítési feladatait szolgálja – hangoztatta.

Ismertette pártja hétpontos javaslatát a 7000 milliárd forintnyi következő hétéves uniós költségvetéshez. Elmondta: megfelelő minimálbérre, méltányos munkahelyekre, szociális védelemre, méltányos időskori jövedelemre költenének.

Legyen az egészségügy kiemelt terület az unión belül – sorolta kezdeményezéseiket. Harmadik pontként elmondta: többet kell fordítani a fiatalok elhelyezkedésének segítésére, majd az unió növekedési stratégiájának támogatását szorgalmazta, a „zöldprogramokét”.