Hirdetés

Vejkey Imre (KDNP) arról beszélt: külföldről megpróbálták az egy évvel ezelőtti országgyűlési választás kimenetelét befolyásolni, „a dollárbaloldalt, sőt a véleményüket is megvették” mintegy négymilliárd forint támogatással.

Hozzátette, a „dollárbaloldal minderről némasági fogadalmat tett” vagy hazudott, amikor „a guruló dollárokról” kérdezték őket, a botrány kirobbanása után pedig mindent letagadtak, holott korábban igényt tartottak volna a kampány után megmaradt pénzre is.

A dollárbaloldalnak a pénzért a külföldi megbízóik érdekét kell képviselni – fogalmazott a képviselő, megjegyezve, mindez szöges ellentétben áll a magyar érdekkel, így a magyar kormány politikájával is; „ők szemben állnak velünk azért, mert mi a béke pártján vagyunk”, hiszen megbízóik szankció- és háborúpártiak.

Vejkey Imre megjegyezte: a Soros-hálózat már több környékbeli államban gyakorolt érdemi befolyást a belpolitikára, „semmilyen eszköztől nem riadnak vissza”. Az ügy erkölcsi és politikai felelőseinek megtalálását, felelősségre vonását sürgette.

Korábban írtuk

Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára reagálásában jelezte: régóta fennálló törvényi tilalmat sértettek, amikor „Márki-Zay Péter elfogadta azokat a milliárdokat”, múlt heti meghallgatásán pedig az Állami Számvevőszék elnöke elmondta, alapos a tiltott pártfinanszírozás gyanúja.

Ez elsősorban a volt miniszterelnök-jelölt pártját illeti, de mivel számos másik, szövetséges szervezet kampányát is támogatták ebből az összegből, az szintén tiltott pártfinanszírozásnak minősül – mutatott rá az államtitkár.

Hangsúlyozta: a felelősök megtalálása és felelősségre vonása nem csupán erkölcsi, hanem törvényi okokból is elvárható. Teljesen világos, hogy az a közel négymilliárd forint eljutott a baloldali kampányba – mondta Répássy Róbert.