Fotó: MTI (archív)
Hirdetés

A kormány által indított nemzeti konzultáció egyik kérdése szerint „Brüsszel arra készül, hogy megtámadja a magyar alkotmány bevándorlással kapcsolatos szabályait. Arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy megváltoztassuk Alaptörvényünk migrációt tiltó rendelkezéseit” – idézték fel.

Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke szerint azonban az „hogy az Európai Unió megváltoztatná-e az alkotmányt, hogy migránsokat kelljen befogadni, az egy fake news”.

Valójában azonban Jourová „fakenews-ozása” a fake news – közölték. Magyarország Alaptörvénye 2018 nyara óta tartalmazza az úgynevezett „első biztonságos ország elvét”, azaz azt, hogy „nem jogosult menedékjogra az a nem magyar állampolgár, aki Magyarország területére olyan országon keresztül érkezett, ahol üldöztetésnek vagy üldöztetés közvetlen veszélyének nem volt kitéve”.

Korábban írtuk

Tehát például az a migráns, aki Szerbián keresztül érkezik Magyarországra, nem jogosult nálunk menekültstátuszra – írták.

Az uniós szervek ezt a szigorítást azóta is folyamatosan kifogásolják, az Európai Bizottság nem sokkal annak hatályba lépése után kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen, amely jelenleg az Európai Unió Bírósága előtt van – emelték ki.

Az Alapjogokért Központ közösségi oldalán közölt bejegyzésében több pontban gyűjtötték össze az Európai Bizottság érvelését, amellyel az alkotmány bevándorlással kapcsolatos szabályait támadja.

Hangsúlyozták: Vera Jourová nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy az Európai Bizottság nem támadja a magyar alkotmányt.

„A multikulturalizmust és nyílt társadalom elveit valóban figyelmen kívül hagyó, szigorú, bevándorlásellenes magyar szabályok miatt indított uniós eljárásnak igenis része Magyarország Alaptörvényének vonatkozó szakasza” – fogalmazott az Alapjogokért Központ.

👉 Jourová „fakenews-ozása” a fake news: az Európai Bizottság eljárást is indított az Alaptörvény menekültügyi szabályai…

Gepostet von Alapjogokért Központ am Donnerstag, 11. Juni 2020