Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt kérte, a kormány szálljon le a földre és imádkozzon, hogy „az elbarmolt védekezés következményeit” valamilyen isteni csoda folytán az ország ki tudja bekkelni. Megjegyezte, múlt héten a kormány még arról beszélt, nem lesz szükség szigorításra. Szerinte az összefogást a kormány retorikája miatt nem lehet megvalósítani.

Szólt arról is, hogy több kilakoltatásról is értesültek, a többi között egy koronavírusos embert is ki akarnak lakoltatni. Egy családbarát kormány ilyesmihez nem adná a nevét, azonnal be kellene terjeszteni a kilakoltatási moratóriumot a Ház elé – mondta.

Kezdeményezte minden kieső munkabér 80 százalékának pótlását, illetve azt, hogy a végrehajtók ne sújthassák letiltással a legalacsonyabb fizetést, a gyermekneveléshez szükséges bevételt, vagy a legkisebb nyugdíjakat.

Zsigó Róbert: indulatok helyett segítse a védekezést!

Zsigó Róbert családokért felelős parlamenti államtitkár azt javasolta a képviselőnek, hogy indulatok, az egészségügyi dolgozók folyamatos támadása helyett, segítse a védekezést. Tavasszal nem tette ezt az ellenzék – közölte.

Korábban írtuk

Szerinte a képviselőnek tájékozódnia kellene, hogy vannak-e olyan ellenzéki vezetésű önkormányzatok, ahol az önkormányzati lakásokból lakoltatják ki most az embereket.

Kitért arra, hogy 2002 után a Jobbik mostani szövetségesei szüntették meg az otthonteremtési programot és kergették devizaadósságba a magyar családokat. Az államtitkár elmondta, 2010 után családbarát fordulat történt, a mostani kormány minden eszközzel azon van, hogy támogassa a családokat a gyermekvállalásban, a gyermeknevelésben és az otthonteremtésben.