Az utókor történelemismerete, történelemértékelése téves. Kivétel nélkül mindenki 1526-tól, a mohácsi csata elvesztésétől számítja Magyarország bukását, három részre szakadásának kezdeteit.
Ha sikerül kiviteleznie Balog Zoltán miniszternek nagy figyelmet kiváltó tervét, beírja nevét a magyar pedagógusok aranykönyvébe. Terve hosszú évtizedek óta az első olyan elképzelés, amelyben a máskülönben szétszakadékolt magyarság máris egyetért.
Kire emlékszik az okos magyar száz év múlva? Arra a politikusra, aki napjainkban, minden akadályoztatása ellenére megmenti a nemzetet a kihalástól. Orbán Viktorra.
Növekvő aggodalommal figyelem, mi történik Európában és a világon. Szent Jeromos éjszakája című, tavaly megjelent regényem megírásához készülődve visszatértem eredeti szakmámhoz, a történelem tanulmányozásához.
A magyar nemzet történelmi tanulságai szerint lélektanilag antibaloldali, tehát „jobboldali”. Alkotni vágyó, újrateremtő, építeni tudó egyedekből áll. Történelmünk korszakait ez a lélektani ellentételesség határozta meg.
Nemzeti optimizmusát történelmünk helytálló értelmezésével erősítette meg. Mindenekelőtt azzal, hogy évezredek alatt egyedül mi maradtunk meg a Kárpát-medencében.
nemcsak a magyar baloldalinak mondott ellenzékből, hanem az EU öntelt, fölfuvalkodott korifeusaiból is. Mert halálosan komolyan mond abszurditásokat, amiről ő maga tudja micsodák, és a „megcélzottan” véresen habzó tiltakozásukon magában nevet.
Szűk baráti környezetben ÉLŐ ZENE. Ebben éltem gyermekkoromban. A „paraszti osztály”, a „munkásosztály” citerázott, harmonikázott és szájharmonikázott. A polgárság hegedült, zongorázott. Családi vagy baráti körben, meghitt hangulatban.