Azt írták, hogy az új bérletek a helyközi közlekedésben használhatók (ott, ahol eddig csak a távolság alapján váltott 5, 10, 15 stb. kilométeres bérletek, esetleg zónabérletek voltak érvényesek).

Hirdetés

A vármegyebérlettel az adott vámegyében, az országbérlettel az egész országban lehet utazni a MÁV-Start és a GYSEV vonatokon (csak 2. osztályú, nem helyjegyköteles vonaton), valamint a Volánbusz helyközi („sárga”) autóbuszokon és néhány további helyközi autóbuszos szolgáltató járatain.

A fentiek mellett a Pest vármegyére váltott vármegyebérletek és az országbérletek Budapest közigazgatási határán kívül érvényesek a HÉV-ekre (H5, H6, H8, H9) és a környéki autóbuszokra (a pl. Solymárra, Budaörsre, Törökbálintra, Gyálra közlekedő „kék” buszokra) is.

A Pest vármegyebérlet kedvezőbb megoldást jelent azoknak, akik korábban legalább 10 kilométeres távolságra váltottak HÉV-bérletet, és azoknak is, akik környéki 10 kilométeres bérlettel, Dél-Buda zónabérlettel vagy Dunaharaszti zónabérlettel utaztak.

Korábban írtuk

Felhívták a figyelmet, hogy az országbérletek, továbbá a vármegyebérletek közül a Pest vármegyebérletek a BKK bérletpénztáraiban, ügyfélközpontjaiban, jegy- és bérletkiadó automatáiban is megvásárolhatók május 1-től.

A vármegyebérletek és az országbérletek helyi közlekedésben nem érvényesek – figyelmeztettek.

További részletek az orszagberlet.hu oldalon.