Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Hirdetés

Mint felidézte, a Nemzeti Vágta egyik fő mottója a kezdetektől fogva a huszárság bemutatása volt, amelyet a mai kor gyermekei már nem nagyon ismernek. Így ezt különböző bemutatókkal, csatajelenetekkel, „modern köntösben” mutatják meg: ilyen volt a Nemzeti Lovas Díszegység, a Honvéd Huszár Díszegység és a Készenléti Rendőrség lovasainak közös bemutatója az idei szilvásváradi eseményen.

Mint mondta, a Nemzeti Vágta futamai köré fűzött bemutatók a lovas világ sokszínűségét mutatják meg, ilyenek volt például a győri Ördöglovasok bemutatója, a pusztaötös- és csikósbemutató vagy a „magyar Ben-Hur”-nak is nevezett fogatvágta – jegyezte meg Szotyori Nagy Kristóf.

Hozzátette: a Nemzeti Vágta Kishuszár Vágtáján a fiatal generáció, a 10-16 éves korosztály versenyez, akik magának a rendezvénynek és a lovas életnek az utánpótlását jelentik.

A versenyigazgató hangsúlyozta, hogy a nemzetközi versenynek köszönhetően rengetegen hírt adtak a Nemzeti Vágtáról, így határainkon belül és kívül sok földrészre eljut a rendezvény híre.

Korábban írtuk

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy a 16. alkalommal megrendezett Nemzeti Vágta volt az első olyan verseny, ahol sportszerűen, lókímélő módon zajlottak az események.

„Kicsit új volt a pálya, kicsit más volt, de azt gondolom, nagyon jól vizsgázott Szilvásvárad” – hangsúlyozta a versenyigazgató.

Az idei helyszín kiválasztásában több szempont is közrejátszott. Mint mondta, elsősorban azért esett a választás Szilvásváradra, mert a magyar turizmusnak és a magyar lovas életnek az egy központja. Az infrastrukturális lehetőségeknek köszönhetően egy olyan pálya épülhetett fel Szilvásváradon, amelyet a Nemzeti Vágta megkíván – tette hozzá.